- Szóval haza…. – gondolkodott el Harry – Minha az olyan egyszerű lenne. Tudtommal egyenlőre egy medálba vagyunk bezárva.

- Valahogy biztos ki lehet jutni innen. – nézett körül Vane– Kell valaminek lennie, amiért a keselyű pont ide cipelte el Mattet.

- Valószínűleg tudta, hogy itt előbb-utóbb meghülyülök…. – tette hozzá az említett.

- Egyéb okokra gondoltam. Andy van ötleted?

- Mire? - nézett fel a lány révetegen

Vane türelmetlenül sóhajtott. – Arra, hogy kijussunk.

- Minek? Szerintem ez a hely tökéletes.

- Tökéletes? – nézett rá elképedve Harry – Te észnél vagy? Ezt a helyet még egy vérfarkas sem élvezné!

- De én igen! – Andy szeme villámokat szórt. – Semmi közöd hozzá, hogy hol érzem magam jól, te kis senki! Fogd be!

- Ajjjaa. – suttogta Vane. Ez a viselkedés nagyon elmékeztette őt egy pár hónappal ezelőtti kalandjukra. De nem az ne történhet meg mégegyszer….. – Figyi, nyugodj le és húzzunk innen.

- Nem megyek sehova. – válaszolta vészjóslóan. Szeme vörösen felizzott.

- És ti sem! – hangzott a barlangból egy kegyetlen, mély hang. A sötétből egy emberforma démon lépett elő, hegyes fogakkal, éles karmokkal. Fekete bőre tele volt hosszú, mély, vörös heggekkel. – Ha neki jó nektek is jó lesz.

- Kizárt! – vágott vissza Vane – Mi most szépen elmegyünk, maga meg visszatér szépen a barlangjába és kussba ott is marad, mert különben mi pusztítjuk el!

A démon gonoszan felkacagott. – Pontosan tudom, hogy itt semmilyen erőtök nincsen, amivel árthatnátok nekem! Ezért itt maradtok, vagy egy vendigó, és egy hatalmas démon fog végezni veletek. Nos? – villantotta ki rohadt fogsorát.

- Igen? És hol van itt magának egy vendigó, meg egy hűde erős démon? Vagy most fogja kitalálni? – gúnyolódott Harry

- Itt. – a démon meg gonoszabbul mosolygott majd tenyerét Andy felé fordította. A lány egy kicsit megremegett., majd felordított. A következő pillanatban a helyén már a vendigó állt. – Hoppá! – vigyorgott kárörvendően a démon, - Milyen kár, hogy a legutóbbi megszállását vissza tudom egyszer idézni. – Vane nem merte megkérdezni, hogy hol a másik lény akit igértek, de az mintha olvasott volna a gondolataiban.

- Ja és, hogy a legjobbról el ne felejtkezzek. – Matt felé fordult. – Mi lenne, ha bemutatkoznál?

Matt arcán ugyanolyan kegyetlen vigyor terült szét mint a démonén. Egy szempillantás alatt átalakult, azzá, akivé az ura parancsolta.

- Na ne… – nyögte Harry

- A barátotok végig bennt vendégeskedett nállam. – magyarázta a ragyásfej elégedetten – Bár nem hiszem, hogy túléli….. A keselyűknek egy kicsit erős a karma. Ezért a szolgám egy ideig játszotta a szerepét.

Vane-ben felizzott a düh. – Rohadék.

- Hallod, hogy nevezik az uradat? – fordult a démon a vendigóhoz (Andy személyében) – Nekem egyátalán nem tetszett. Öld meg őket!

- Andyyy a legjobb barátnőm vagy, igérem kapsz egy csomag trágyagránátot, ha békén hagysz! – hátrált Vane, mikor “barátnője” vicsorogva elindult felé. – Na jó ezt hagyjuk! Protego! – az átok lepattant a démon kemény bőréről.

- Basszus – nézett Vane a pálcájára, majd Harryhez fordult – Csinálj már valamit!

- Mégis mit? – kérdezte sápadtan a srác – Ha nem Andy nyír ki, akkor leugorhatunk erről a meredek szikláról, aztán zuhanunk a mélybe….

- Protego! Stupor! Capitulatus! Obstribo! – Vane egymás után zúdította a vendigóra az átkait. Semmi nem használt. A lány csak vérszemeket kapott az átkok láttán.

Harry megpróbált gondolkodni. Mi van ha kezd teljes sötétség lenni? Harrynek eszébe jutottak a dementorok. Na az aztán a sötétség. De az ellen nem sokat tudott tenni….vagy….

- De hülye vagyok – motyogta Harry, majd előrántotta a pálcáját – Expecto Patronum!!

A vendigó üvöltve kapta a szeme elé a kezét, mikor Harry patrónusa- egy ezüstös fényben ragyogó szarvas- kiugrott a pálcájából. A démon távolról nézte a párbajt.

-Ahogy gondoljátok, lehet az elején ellenállni is.. – mondta magában, majd magához hívta (*átmeneti!!!!!!!! *) szolgáját. A vendigó egy szempillantás alatt eltűnt a barlangban.

Vane és Harry a barlanghoz közeli szikla mögött fújták ki magukat.

- Ez meleg volt. – zihálta Harry

- Honnan jutott az eszedbe pont a patrónus bűbáj? Egyátalán honnan tudod, hogy hogyan kell megidézni?

- Még a régi SKV tanárunk, Lupin professzor tanította meg…. Aztán csak rá kellett ezekre a dögökre néznem és máris beugrott a bűbáj. Te….. Szerinted mi lesz most Mattel és Andyval?

- Fogalmam sincs…. Andy még hagyján, őt nem bántják, amíg démon, de Matt…… remélem nem…..

- Nem, nem ölik meg,nyugi. Nem hiszem, hogy hagyná. - tette hozzá halvány mosoly kiséretében

- Hát remélem…. Andy enyhén szólva kiakadna.

- Ha méltóztatik visszaalakulni. Te, mennyi az esélye, hogy újra ember lesz?

- Amíg meg nem öl egy ártatlant….

- Ugye nem veszik rá,hogy megölje Mattet, hogy démon maradjon és a sötét oldalnak dolgozzon?

Vane ijedten nézett fel Harryre, majd az ajkába harapott. – Erre még nem gondoltam.

Matt előreszegezett pálcával hátrált. Egy tucat démon kerítette be. Kicsit távolabb keselyűk szeme villogott a sötétben. A fiú egy kicsit sem érezte jól magát a labirintuszerű barlangban, de pillanatnyilag nem a komor színek aggasztották.

- Hé tűnés ragyásfejek, vagy kaptok a képetekbe! – bár maga sem bízott túlzottan a szavaiban. Arcán, és karján jópár mély vágás volt látható, amelyeket az ellenfelei “vendégszerető marasztalásának” köszönhetett.

Egy démon kegyetlenül felröhögött. – Nem sokra mész a pálcáddal kölyök!

- Ja, mint az előbb a drágalátos házikedvencénél, amelyik megpróbálta kivájni a szememet? – kérdezett vissza szemtelenül. A barlang egy sötét zugában egy haldokló halálmadár alakja bontakozott ki. Ennek említésére a démonok egy emberként indultak meg Matt felé. Az reflexszerűen védekezni próbált.

- Protego! – kiáltotta. A pajzsbűbáj visszavert egy tűzgolyót, de a következő pillanatban védelme már megszűnt. A hozzá közel álló démon egy kézlegyintéssel a sziklafalhoz vágta, mire a fiú eszméletét vesztve zuhant a földre. Sötét hajából vér szivárgott.

- Egy időre lecsendesítettük. – hörögte halkan az “elcsendesítője” – Vigyétek el, de ne öljétek meg! Szükségünk lesz még rá.

- Nem elég, hogy a lányt átváltoztattunk? – kérdezte egy különösen ocsmány démon – Nyugodtan kinyírhatjuk, és nincs vele gond.

- Kuss legyen, ostoba – mordult rá – A főzethez kell…. a szíve.

- Milyen főzethez?

- Amivel legyőzhetjük a boszorkákat! És találd ki, hogy ki fogja elvégezni a piszkos munkát!

- Kicsoda?

A sötétből a vendigó lépett elő. Vörös szemeit az ájult Mattre szegezte, majd ökölbe szorította karmait.

- De ha megöli, akkor már nem változhat vissza emberré!