A hét hátralévő részében Harry folytatta a Bájitaltan órákat a Félvér herceg instrukciói alapján olyan eredményesen, hogy a negyedik lecke után Slughorn csak arról tudott áradozni, hogy soha még ilyen tehetséges tanítványa nem volt. Sem Ron sem Hermione nem volt elragadtatva ettől. Bár Harry felajánlotta mind a kettőjüknek a könyvet, Ronnak nehezére esett kibogoznia a kézírást, és nem akarta Harryt arra kérni, hogy hangosan olvassa fel neki. Hermione ragaszkodott az eredeti hivatalos oktatási anyaghoz, de idővel egyre morcosabb lett, ahogy az így szerzett eredmények sokkal gyengébbek lettek, mint a Hercegé.

Harry azon töprengett ki lehet a Félvér herceg. A rengeteg házi feladat miatt, amit kaptak, Harry nem tudta rendesen elolvasni a Bájital-készítés haladóknak könyvet, de átlapozta és megállapította, hogy szinte minden lapon volt valami jegyzet a Hercegtől, és nem mindegyik vonatkozott a bájitalkészítésre. Némelyik utasítás úgy tűnt, mintha  a Herceg maga talált volna ki varázsigéket.

- Lehet, hogy lány volt- mondta egy alkalommal ingerülten Hermione, mikor meghallotta Harry szavait ahogy Ronnal ezt beszélte meg az egyik nap a klubhelyiségben. - Lehetett volna akár egy lány is - ismételte meg, - a kézírása inkább egy lányéra hasonlít mintsem egy fiúéra.     

- Félvér hercegnek hívták - mondta Harry. - Hány lány Herceget ismersz?

Hermione erre nem tudott válaszolni. Csak mogorván nézett, és odébb húzta az Átváltoztatástan alapjai című művet Rontól aki fejjel lefelé próbálta azt olvasni.

Harry az órájára nézett, és gyorsan bevágta a Bájital-készítés haladóknak kötetét a táskájába.

- Nyolc lesz 5 perc múlva, el fogok késni Dumbledortól.

- Oh! -  pillantott fel Hermione azonnal. - Sok szerencsét. Fen maradunk, meg akarjuk hallgatni, hogy mit tanít neked!

- Remélem minden rendben lesz, - mondta Ron, és nézték ahogy Harry kimászott a portrélyukon.

Harry elhagyatott folyosókon ment, amikor sietve el kellett bújnia egy szobor mögött. Professzor Trelawney tűnt fel egy sarok mögül magában motyogva, egy koszos kártyapaklit kevergetve és olvasgatva miközben sétált.

- Pikk kettes: összetűzés - motyogta miközben arrafelé ment, ahol Harry elrejtőzött.  - Pikk hetes: rossz ómen. Pikk tízes: erőszak. Pikk bubi egy sötét fiatalember, aki bosszúságot okoz egy általa nem szeretett oktatónak.

Hirtelen megállt a Harry-t rejtő szobor előtt.

- Nem, az nem lehet…, - mondta bosszúsan, és Harry hallotta amint újrakeverte a lapokat, és ahogy távolodott Harry orrát megcsapta a felőle áradó sherry szaga. Harry megvárta, amíg biztos távolba ért, aztán újra nekiiramodott a folyosónak, amíg el nem érte a hetedik emeletet, ahol egy magányos vízköpő szobor állt a falnál.

- Sav-a-juj cukor, - mondta Harry és a vízköpő félreugrott, a háta mögött egy spirális mozgó kőlépcső tűnt fel. Harry rálépett és hagyta, hogy a lépcsők felvigyék ahhoz a bronzkopogtatóhoz, ami Dumbledore irodájának ajtaján lógott.

Harry kopogott.

- Gyere be! - hallatszott Dumbledore hangja.

 - Jó estét uram - mondta Harry ahogy belépett az igazgató irodájába.

- Á jó estét Harry! Ülj le! - mondta Dumbledore mosolyogva. Remélem kellemesen telt az első heted az iskolában.

- Igen, köszönöm, uram - mondta Harry.

- Nagyon mozgalmas heted lehetett, ha már most összeszedtél egy büntetést! 

- Hát - kezdte Harry ügyetlenül, de látta, hogy Dumbledore nem nézett rá szigorúan.

- Elrendeztem Piton professzorral, hogy a büntetésed jövő szombaton legyen.

- Rendben - monda Harry és lopva körülnézett, jobban izgatta a fantáziáját, hogy mit tervezett Dumbeledore ma este, mint Piton büntetőfeladata. A kerek iroda ugyan úgy nézett ki, mint mindig. Mindenféle míves ezüst szerkentyűk pöfögtek, forogtak a faragott asztalon, és a falakon a régi igazgatók és igazgatónők portréi szundikáltak, Dumbledore pompás főnix madara, Fawkes, az ajtó mögötti ülőrúdjáról kíváncsian szemlélte Harry-t.. Egyáltalán nem úgy tűnt, mintha Dumbledore párbajgyakorlathoz készítette volna elő a szobát.

- Nos Harry - mondta Dumbledore kissé komoly hangon.  – Bizonyára törted a fejed, hogy mit is terveztem a mai… jobb szó híján különórára.

 – Igen uram.

- Úgy döntöttem elérkezett az idő, hogy megtudd mi sarkalta Lord Voldemortot tizenöt évvel ezelőtt arra, hogy megpróbáljon megölni téged. – mondta Dumbledore, majd elhallgatott.

- Azt mondta az előző év végén, hogy már elmondott nekem mindent, amit tudott - mondta Harry némi váddal a hangjában. – Uram. – tette hozzá.

- Így is tettem – mondta Dumbledore szelíden. – Elmondtam mindent, amit tudok. Innentől már nem a tényeken alapuló tudás, hanem a homályos emlékeken alapuló találgatás mocsaraiba tévedünk. Mostantól lehet, hogy én is akkorát tévedek, mint Humphrey Beltcher, mikor azt hitte, hogy itt az ideje a sajtos üstnek.

- Gondolja, hogy igaza van? – kérdezte Harry.

- Természetesen, mint láttad, én is követek el hibákat, mint minden ember. Tény, hogy megbocsátanak nekem holott tévedéseim nagyobbak, mint egy átlag emberé.

- Uram - kezdte Harry – a jóslatról akar mondani nekem valamit? Segíteni fog ez nekem … túlélni?

- Nagyon sok köze van a jóslathoz. – mondta Dumbledore olyan közönyös hangon, mintha Harry csak azt kérdezte volna, milyen idő lesz holnap – és remélem persze, hogy segít neked a túlélésben.

Dumbledore felállt és megkerülte az asztalt. Harry utána fordult, és nézte, ahogy a szekrényhez ment, majd lehajolt. Amikor Dumbledore felegyenesedett, egy kőből készült mosdótálhoz hasonlító, ismerős kőedényt tartott a kezében, aminek szélén számtalan minta futott körbe. Lerakta a Merengőt Harry elé.

- Aggódást vélek felfedezni az arcodon – mondta Dumbledore.

 Harry valóban aggódva nézte a merengőt. Az előző tapasztalatai a Merengővel - ami eltárolta és felidézte a gondolatokat, emlékeket – ugyan tanulságosak voltak, de még így is kellemetlen emlék maradt. Mikor utoljára belenézett, akkor is sokkal több mindent látott, mint szeretett volna. De Dumbledore mosolygott. – Most együtt nézünk a Merengőbe.

– Hová megyünk uram?

- Bob Ogden emlékeibe utazunk – mondta Dumbledore, és elővett a zsebéből egy kristály edényt, amiben ezüstös elegy kavargott.

- Ki az a Bob Ogden?

- Ő a Varázshasználati Főosztályon dolgozott – mondat Dubledore. - Nem sokkal ezelőtt halt meg, de előtte még sikerült rábeszélnem, hogy bízza rám ezeket az emlékeket. Elkísérjük őt egy szolgálati napján. Ha készen állsz, Harry…

Dumbledor-nek nehezére esett kihúzni a dugót az üvegcséből. A sérült keze merevnek tűnt és fájdalmai voltak.

- Segíthetek uram?

- Nem számít, Harry

Dumbledore rámutatott az üvegre a pálcájával és a dugó kirepült belőle.

- Uram, hogy sérült meg a keze? – kérdezte újra Harry szánakozással vegyes hangon, miközben a megfeketedett ujjakat nézte.

- Nincs itt az ideje, hogy elmondjam. Még nem. Találkánk van Bob Ogdennel.

Dumbledore beleöntötte az üvegből az ezüstös folyadékot a Merengőbe, ahol az halvány fény közepette felörvénylett, majd szétterjedt és eltűnt.

- Csak utánad - intett a tál felé Dumbledore. Harry mély lélegzetet vett és beledugta az arcát a folyadékba. Úgy érezte, hogy az igazgatói iroda padlója kicsúszik a lába alól, és belezuhan egy örvénylő sötétségbe. Egyszer csak vakító fény támadt, majd a szemei előtt feltűnt Dumbledore alakja, amint leszállt mellé.

Egy magas girbegurba sövényekkel határolt tájon voltak egy nyári ég alatt. Az ég világoskék volt mint a nefelejcs. Tíz lábbal előttük egy alacsony, kövér ember állt, rendkívül vastag szemüveggel az orrán. Fából készült táblát olvasott az út bal oldalán. Harry tudta, hogy ez az ember lesz Ogden, hiszen Ő volt az egyetlen személy a környéken, és olyan mulatságos ruhaválasztékot hordott amilyenről a gyakorlatlan varázslók azt hiszik, hogy Mugliknak néznek ki. Ebben az esetben, egy frakk volt, rajta egy csíkos, egyrészes női fürdőruha Mielőtt Harry bban meg tudta volna nézni, Ogden fürgén elindult az egyik úton. Dumbledore és Harry követték őt. Ahogy elhaladtak a tábla mellett, Harry két útjelző kart látott. Az egyiken ez volt olvasható: Great Hangleton 5 mérföld. Amerre Ogden ment, azon az állt: Little Hangleton 1 mérföld.

Sétáltak a kék ég alatt, miközben a frakk surrogott. Egy idő után az ösvény elkanyarodott és hirtelen meredek hegyekkel körülvett völgy tárult a szemük elé. Harry egy falut látott a völgyben. Tisztán látszott a templom és a temető. Ez kétség kívül Little Hangleton volt. A völgy túloldalán a hegyoldalban, egy nagy ház állt, bársonyos zöld gyeppel körülvéve.     

Ogden sietősen megindult a lefelé vezető ösvényen. Dumbledore is megnyújtotta a lépteit és Harry sietve követte őt. Harry úgy gondolta, hogy Little Hangleton a céljuk, és nem értette miért kellett ilyen távolságból megközelíteni ezt az emléket. Nemsokára rájött azonban, hogy tévedett, és nem a faluba mennek. Az ösvény meredeken elkanyarodott jobbra, és még éppen látták, ahogy Ogden a frakkja eltűnik a sövény lévő résén át.

Dumbledore és Harry követték őt egy keskeny földúton, ami magasabb és gondozatlanabb sövények között haladt, mint amiket eddig láttak. Az út kanyargós volt, sziklákkal, és gödrökkel tarkítva, és egy fákkal körülvett sötét tisztás felé tartott. Az út elfogyott alóluk, Dumbledore és Harry megálltak Ogden háta mögött, aki elővette a pálcáját. A felhőtlen ég ellenére a fák sötét, hűvös árnyékot vetettek, Harry szemei előtt csak lassan bontakozott ki a homályból egy épület fákkal rejtett körvonala. Harry-nek úgy tűnt, az épület nagyon szokatlan helyen van, a körülötte lévő fák megfosztották az összes természetes fénytől és a völgy látványától. Azon tűnődött, laknak e házban, mert falai mohosak voltak, és a tetőcserepek olyan nagy számban hiányoztak, hogy a szarufák kikandikáltak a lyukakon. Csalánok nőttek mindenfelé, amik egészen a vastag mocsokkal takart ablakokig értek. Amint arra a következtetésre jutott, hogy a ház lakatlan, az egyik ablak zörögve kinyílt és halvány gőz szivárgott ki rajta, mint mikor valaki főz.

Ogden csendesen előrelépett. Harry nagyon óvatosnak látta őt. Előreosont a fák árnyai alatt, majd megállt, és a bejárati ajtót bámulta, amire valaki egy halott kígyót szegezett.

Ahogy ott gondolkodott,  susogó hang kíséretében egy rongyos ruhába öltözött alak ugrott le a legközelebbi fáról a lábai elé. Ogden olyan gyorsan ugrott hátra, hogy megbotlott hosszú frakkjában.

- Nem látunk szívesen -

Az előttük álló embernek vastag piszokkal bevont haja volt. Több foga is hiányzott, és kis sötét szemei egymástól független irányba néztek. Komikusan nézhetett ki, de most a hatás inkább ijesztő volt, és Harry nem csodálkozott rajta, hogy Ogden több lépést hátrált mielőtt beszélni kezdett.

-Öhm… Jó reggelt. A Mágiaügyi Minisztériumból jöttem …

- Nem látunk szívesen -

-Öhm… Sajnálom, de nem értem – mondta Ogden idegesen.

Harry úgy gondolta, Ogdennek elég lassú lehet a felfogása, hisz az idegen világosan kifejezte, hogy nem kívánja őt vendégül látni, s ennek pálcája hadonászásával és rövid pengéjű, véres késével is nyomatékot adott.

- Te érted, amit mond? - kérdezte Dumbledore halkan.

- Igen persze – mondta Harry értetlenül. – Ogden talán nem érti? -

Ránézett az ajtóra rakott döglött kígyóra, és hirtelen rájött a megoldásra..

- Párszaszájul beszél? -

- Nagyon jó – bólintott Dumbledore moslyogva.

A rongyos ruhájú ember ekkor előrelépett, és átvette a másik kezébe a pálcát.

- Nos nézze – kezdte Ogden de ekkor egy hatalmas puffanás hallatszott, a következő pillanatban orrát szorongatva a földön feküdt, s ujjai közt zöldes, nyúlós folyadék szivárgott

– Morfin – kiáltotta ekkor valaki.

Egy idősebb ember sietett ki a házból, és úgy bevágta maga mögött az ajtót, hogy az ajtón lévő kígyó össze-vissza himbálózott. Egy alacsonyabb férfi állt ott, rendkívül széles vállakkal és hosszú karokkal, fényes barna szemekkel, és rövid, bozontos hajjal.  Ráncos arcával úgy nézett ki, mint egy erős, de öreg majom. Megállt a késes ember mellett, aki a földön felvő Ogdenen kacarászott.

- A Minisztériumból jött? – kérdezte az idősebb ember lenézve Ogdenre.

- Így van – mondta Ogden dühtől vöröslő arccal. – És gondolom maga Mr. Gaunt?

-  Igen, így van. – válaszolt Gaunt. - Ő talált arcon? – kérdezte.

- Igen ő! - csattant fel Ogden.

- Szólnia kellett volna az érkezéséről – mondta agresszívan Gaunt. – Ez magánterület, nem sétálhat be csak úgy, és nem várhatja el, hogy a fiam ne védje meg magát.

- Megvédeni magát? Mi ellen, ember? – kérdezte Ogden feltápászkodva.

- Mindenféle mugli betolakodótól – Ogden az orrára irányította a pálcáját, amiből még mindig sárgás genny folydogált, de az azonnal elállt.

- Befelé a házba! Ne vitázz – mondta Gaunt foghegyről odavetve Morfinnak.

Harry felismerte hogy megint párszaszájul beszéltek, pedig Ogden csak valami hátborzongató sziszegést hallhatott. Morfin úgy tűnt, nem ért egyet az apjával, de az olyan szigorú tekintettel nézett rá, hogy inkább meggondolta magát. Esetlen, himbálózó járással bemenet a házba, és ő is úgy vágta be maga mögött az ajtót, hogy az ajtón lévő kígyó ismét össze vissza himbálódzott.

- A fia miatt jöttem, Mr. Gaunt – kezdte Ogden az utolsó sárga gennyeket törölgetve a ruhájáról –  Ő Morfinnak, ugye?

- Igen, ő Morfin – mondta az öregember közömbösen.

– Te aranyvérű vagy? – kérdezte hirtelen agresszívan.

- Sem ez, sem az – mondta Ogden hűvösen, és Harry egyre mélyülő tisztelettel nézte. Gaunt szemmel láthatóan másképp érzett.

Belehunyorgott Ogden arcába, és erős éllel a hangjában azt mondta – Ha jobban belegondolok láttam már a tiedhez hasonló orrokat a faluban..

- Ezt nem is kétlem, ha ilyen a fiad természete – mondta Ogden.- Talán folytathatnánk ezt a vitát bent? – kérdezte.

- Bent?

- Igen, bent Mr. Gaunt. Már elmondtam önnek, hogy én Morfin miatt vagyok itt. Küldtünk baglyot is.

- Én nem használok baglyokat. – mondta Gaunt. – Nem nyitom ki a levelemimet -

- Akkor miért reklamál, hogy nem kapja meg a látogatásunkra figyelmeztető levelet? - mondta csípősen Ogden. –Egy komoly törvényszegés ügyében járok, ami ma a kora reggeli órákban történt.

- Rendben, rendben! –kiabálta Gaunt. – Jöjjön be a nyamvadt házba, majd ott elintézzük.

A ház három szobából állhatott. Két ajtó vezetett ki a nappalinak és konyhának is használt szobából. Morfin egy piszkos karosszékben üldögélt a füstölgő tűz mellett, és egy élő viperát csavargatott vastag ujjai köré miközben párszaszájul énekelt neki:

(Szissz, szissz kis kígyó,

Tekeredj a földön

Legyél jó Morfinhoz

Vagy az ajtóra szögezlek.)

Csörömpölő hang hallatszott az ablak melletti sarokból, és Harry rájött, hogy a szobában rajtuk kívül egy lány is van, rongyos szürke ruhában, szinte észrevehetetlenül beleolvadva a háta mögötti szintén piszkos, szürke falba. Egy szutykos fekete kályhán gőzölgő fazék mellett állt, körbevéve polcokkal, amin mindenféle koszos edények és serpenyők álltak. A haja szürke és fakó volt, arca sápadt és szomorú. Akárcsak testvére kancsal volt. Ránézett a két belépő emberre, és Harry rájött, hogy még soha nem látott ennyire lehangoló látványú embert.

- A lányom, Merope – mondta Gaunt kelletlenül mikor látta, hogy Ogden érdeklődve nézett a lány felé.

– Jó reggelt – köszönt Ogden.

A lány nem válaszolt, csak egy ijedt pillantást vetett az apjára, aztán elfordult és folytatta a ténykedését az edények között.

- Nos Mr. Gaunt – mondta Ogden, - vágjunk a közepébe. Tudomásunkra jutott, hogy a fia, Morfin, varázsolt tegnap este egy mugli előtt.

A sarokból csörömpölés hallatszott, ahogy Merope elejtette az egyik edényt.

- Szedd fel – kiáltott rá Gaunt – de ne úgy, mint egy mocskos ganajtúró mugli. Használd a pálcádat, ne koszold össze magad.

- Na de kérem Mr. Gaunt – szólt megbotránkozva Ogden, mire Merope aki már felszedte a fazekat, elpirult, és újra elejtette a fazekat. Remegő kézzel elővette a varázspálcáját a zsebéből, és rámutatott a fazékra. Sietősen elmotyogott egy alig hallható varázsigét, mire az edény felröppent egyenesen a szemközti falnak és ott két darabra tört. Morfin elkezdett kárörvendően röhögni.

– Javítsd meg te szerencsétlen – ordította Gaunt –Javítsd meg! – Merope megbotlott miközben át akart menni a szobán, és mielőtt felemelte volna pálcát, Ogden felemelte a sajátját, és határozottan kimondta a varázsigét – Reparo -. A fazék azonnal megjavította önmagát.

Gaunt egy pillanatra elhallgatott, aztán így gúnyolódott a lányával: - Szerencse hogy itt járt ez a kedves ember a Minisztériumból. Talán örökbe is fogad téged, lehet, hogy nem zavarják a koszos kviblik.- Anélkül, hogy bárkire ránézett volna, vagy megköszönte volna a segítséget, Merope felvette az edényt, remegő kézzel visszarakta a polcra, aztán hátát a falnak vetve megállt. Habár nyugodtnak nézett ki, legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében.

- Mr. Gaunt – kezdte újra Ogden, - mint mondtam a látogatásom oka…

- Már hallottam az előbb – vágott a szavába Gaunt. - Morfin adott egy kicsit neki, és akkor mi van?

- Morfin megszegte a varázslásról szóló törvényt – mondta Ogden szigorúan. -

- Morfin megszegte a varázslásról szóló törvényt – utánozta éneklő pimasz hangon Gaunt Ogden hangját. Morfin újra gúnyosan röhögött. – Csak megleckéztetett egy muglit ez talán törvénytelen?

- Igen, attól tartok így van – mondta Ogden.

Elővett a zsebéből egy pergamentekercset és kitekerte.

- Mi áll benne? – kérdezte Gaunt felindultan.

- Ez egy idézés egy Minisztériumi kihallatásra..

- Idézés! Idézés? Kinek gondolja magát, hogy idézgeti az én fiamat akárhová?

- A Varázshasználati Fősztály vezetője – mondta Ogden.

- És te azt hiszi mi söpredék vagyunk – lépett előre kiabálva Gaunt, piszkos sárga ujját Ogden mellének szegezve. – Söpredék, akik ugrik első szóra, csak mert a Minisztérium hivatja őket? Tudja maga kivel beszél, maga koszos kis sárvérű, tudja?

- Véleményem szerint Mr. Gauntal beszélek. – mondta óvatos hangon Ogden továbbra is kitartva.

- Ez az! – kiabált Gaunt. Harry egy pillanatig azt hitte, hogy Gaunt egy obszcén mozdulatot tesz, de akkor látta, hogy Ogdennek egy csúnya fekete köves gyűrűt mutat, amit a középső ujján hordott, és   lengette Ogden szeme előtt. – Látja ezt? Látja ezt? Tudja honnan van? Évszázadok óta a családunk birtokában van, és mi aranyvérűek maradtunk ezen hosszú időn keresztül. Tudja mennyit ér ez a Peverell címerpajzs bevésve ebbe a kőbe?

- Halvány fogalmam sincs – mondta Ogden, az orra előtt egy centivel lengetett gyűrűre hunyorogva, - de ez részletkérdés amellett, amit a fiad elkövetett

Gaunt felüvöltve a lánya felé szaladt. Harry egy pillanatra mintha azt látta volna, hogy Gaunt fojtogatja a lányt, de aztán meglátta, hogy csak egy a nyakában lévő aranyláncnál fogva húzza Ogden felé.

- Látja ezt? – Rázta az aranyláncon függő medált Ogden előtt, miközben Merope fulladozva kapkodta a levegőt.

– Látom, látom – sietett a válasszal Ogden.

- Mardekáré – ordította Gaunt. – Malazár Mardekáré! Mi vagyunk az utolsó élő leszármazottai és nekünk mer beszélni?

- Mr. Gaunt, a lánya! – mondta Ogden figyelmeztetően, de Gaunt ekkor már elengedte őt, és Merope elhátrált, miközben masszírozta a nyakát, és levegőért kapkodott.

- Na látja – mondta Gaunt diadalmasan – most bebizonyítottam hogy ez nem részletkérdés a vitában. Nem beszélhet velünk úgy, mintha csak piszok lennénk a cipőjén. Aranyvérű varázslók generációi, több, mint amit maga tudna felmutatni, kétségtelen.

Ezzel a padlóra köpött Ogden lába elé. Morfin megint csak röhögött. Merope a zűrzavarban az ablak mellé húzódott, arcát eltakarta a lehajtott fejéről előrehulló haja, és nem szólt egy szót sem.

- Mr. Gaunt – mondta Ogden makacsul, - attól félek, hogy az őseinek, sem az emyémeknek nincs köze ehhez az ügyhöz. Én Morfin miatt vagyok itt, Morfin és a mugli miatt akire az előző éjszaka rontást szórt. Az információnk szerint – pillantott le a pergamentekercsre – Morfin egy varázslatot hajtott végre, amitől a muglin fájdalmas csalánkiütések nőttek. – Morfin megint vihogott.

- Csend legyen – sziszegett rá Gaunt párszaszájul, és Morfin elhallgatott.

- És mi van ha így tett? – kérdezte kihívóan Gaunt Ogdentől. Gondolom megtisztította az arcát a ragálytól, és ráadásul még a memóriáját is módosította.

- És ezzel el lenne intézve, Mr. Gaunt? – kérdezte Ogden. - Ez egy indokolatlan támadás volt egy védtelen ember ellen.

– Á látom te egy mugli barát vagy – mosolygott gúnyosan Gaunt, és ismét a padlóra köpött.

- Ez a vita nem vezet sehova – mondta Ogden határozottan. – Én úgy veszem észre a fiad viselkedéséből, hogy nem érez bűntudatot a tettéért. - Lepillantott a tekercsre újra – Morfin egy kihallgatásra fog jönni szeptember tizennegyedikén, és válaszolni fog a Varázshasználati Főosztálynak a muglin okozott sérelmekért és fájdalmakért, Ugyanez a mug… – Ogden félbehagyta a mondatot, kintről lódobogás, csengettyűszó és nevetgélés hangja sodródott be a nyitott ablakon át.

A kanyargós út, ami a faluba vezetett, nagyon közel haladt el a házat rejtő csalitos mellett. Gaunt megdermedve hallgatózott és nagyra nyitott szemekkel figyelt.

- Morfin -  sziszegett és éhes kifejezéssel az arcán a hangok irányába fordult. Merope felkapta a fejét. Harry úgy látta, hogy halottsápadtra vált.

- Istenem micsoda egy rút látvány - csengett egy lány hangja a nyitott ablakon át olyan hangosan, mintha csak közöttük állt volna.

- Nem tudná apád eltüntetni ezt a házat, Tom?

- Nem a miénk - hallatszott egy fiatalember hangja. - A völgy minden más része hozzánk tartozik, de ez a ház egy Gaunt nevű öreg csavargóé és a gyerekeié. A fia teljesen őrült. Biztos hallottál néhány pletykát is a faluban.

A lány felnevetett, és a lódobogás még közelebb ért. Morfin fel akart pattanni a székből, de az apja keményen rásziszegett – Maradj a seggeden!

– Tom – kérdezte a lány újra. – Jól látok, tényleg egy kígyó van a ház ajtajára szegezve?

- Istenem, jól bizony! - mondta egy férfi hang – Gondolom a fiú volt. Mondtam, hogy nincs ki mind a négy kereke. Ne nézz oda, menjünk, Cecilia kedvesem.

A lódobogás egyre távolabbról hallatszott, ahogy ellovagoltak.

- Kedvesem, - sziszegte Morfin párszaszájon a nővérére nézve. - Kedvesemnek hívta. Úgy látszik nem kellesz neki, Merope.

Merope úgy elsápadt, hogy Harry azt hitte, menten elájul.

- Mi van? – kérdezte Gaunt élesen párszaszájul, és a fiáról a lányára emelte a szemét. – Mit mondtál Morfin.

- Szerelmes a mugliba – mondta Morfin gonosz, kárörvendő arccal a nővérére bámulva, aki halálra rémültnek látszott. – Mindig bámulja a sövényen keresztül, ahányszor csak átmegy a kerten, és múlt éjszaka…

Merope könyörögve nézett Morfinra, de Ő könyörtelenül folytatta – kint lógott az ablakban, és úgy várta, hogy a mugli hazafelé lovagoljon.

- Az ablakból bámulta a muglit? – kérdezte Gaunt csendesen.

Mind a három Gaunt teljesen megfeledkezett Ogdenről, akinek elege lett a számára érthetetlen sziszegő, reszelő hangok kavalkádjából.

- Ez igaz? – kérdezte Gaunt fenyegető hangon és közelebb lépett a megrémült lányhoz. – A lányom, az aranyvérű utódja Malazár Mardekárnak, egy sárban fetrengő mocskos mugli után sóvárog?

Merope kétségbeesve rázta a fejét, és nekilapult a falnak, láthatóan képtelen volt megszólalni.. – De elkaptam őt, apám! – kacarászott Morfin. - Elkaptam őt mikor erre járt, és elrondítottam az  egész testét kiütésekkel. ’gy már nem volt olyan szép, igaz, Merope?

- Te undorító kis Kvibli, te vérednek árulója! – kiabált Gaunt elveszítve önuralmát, és a lánya nyaka köré fonta a kezét.

Harry és Ogden egyszerre kiáltották, hogy ne, és ugyanakkor Ogden elővette a pálcáját, és azt kiáltotta – Relaskio! -

 Gauntot mintha egy kötéllel rántották volna hátra a lányától, átrepült egy széken, és a szoba másik felében landolt. Morfin egy dühös ordítással felugrott, a véres késsel az egyik kezében, a másikban a varázspálcával Ogden felé futott és válogatás nélkül szórta Ogden felé az átkokat.

Ogden az életéért futott. Dumbledore jelezte Harrynek, kövessék a menekülőt, és Harry engedelmeskedett, miközben Merope sikoltozása visszhangzott a fülében. Ogden nekilódult, felszaladt az ösvényen, kezével utat törve a bozóton át, és kiért a főcsapásra, ahol aztán nekiment egy barna lónak, amin egy jóképű, sötéthajú fiatalember ült. A fiatalember és a mellette egy szürke lovon ülő csinos nő harsányan nevetett azon, ahogy Ogden visszapattant a ló horpaszáról, és tetőtől talpig porosan, a frakkba gabalyodva, felszaladt az úton.   

- Azt hiszem, mehetünk is Harry, - mondta Dumbledore, és a karjánál fogva elhúzta Harry-t.

Egy pár pillanattal később mind a ketten átrepültek a kavargó sötétségen, és az alkonyi fénybe burkolózott igazgatói irodában találták magukat.

- Mi történt a lánnyal a villában? – kérdezte Harry azonnal, amint Dumbledore a pálcája pöccintésével világosságot varázsolt a lámpákba. – Merope… vagy valami hasonló volt a neve?

- Ó, ő életben maradt, - mondta Dumbledore ahogy kényelembe helyezte magát az íróasztala mögötti székben, és Harry-nek is intett, hogy foglaljon helyet az asztal túloldalán. - Ogden dehoppanált a Minisztériumba, és 15 perccel később már erősítéssel tért vissza. Morfin és az apja megpróbáltak ellenállni, de a túlerő legyőzte őket, elvitték őket a villából és a Wizengamot elítélte őket. Morfin, aki már máskor is követett el mugli elleni támadást, három évet kapott Azkabanban. Marvolo, aki több minisztériumi alkalmazottat megsebesített, többek között Ogdent is, hat hónapot kapott.