- És most – mondta Slughorn – ideje elkezdeni a munkát.

- Uram, még nem beszéltünk arról! – szólt Ernie Macmillan egy kicsi, fekete üstre mutatva, amely Slughorn asztalán állt. A benne lévő olvadt arany-színű bájital vidáman fröcskölődött, és nagy cseppek ugráltak a felszín fölött, akár az aranyhalak, de egyetlen csepp sem loccsant ki.

- Ohó… - válaszolt Slughorn. Harry biztos volt abban, hogy a professzor nem feledkezett el a bájitalról, de a még drámaibb hatás érdekében megvárta, hogy megkérdezzék. – Rendben. Nos, ez, hölgyek és urak, egy furcsa kis bájital, amit Felix Felicisnek hívnak. Feltételezem, hogy… - fordult mosolyogva Hermione felé, aki jól hallhatóan nyelt egy nagyot – Granger kisasszony tudja, mire szolgál a Felix Felicis.

- Cseppfolyós szerencse – mondta Hermione izgatottan – Szerencsét hoz!

Az egész osztály rögtön kihúzta magát. Harry most először látta, hogy Malfoy teljes összpontosítással Slughornra figyel.

- Tökéletes, még tíz pont a Griffendélnek. Igen, a Felix Felicis egy különös kis bájital. – mondta Slughorn – Hihetetlenül nehéz elkészíteni, és katasztrofális eredménye lehet annak, ha rosszul készül el. Viszont ha jól főzik meg, ahogyan ezt is, minden törekvésed valóra válik… amíg a hatás el nem múlik.

- Akkor miért nem ezt issza mindenki, uram? – Kérdezte kíváncsian Terry Boot.

- Mert rendszeresen szedve veszélyes könnyelműséget, vakmerőséget és túlzott magabiztosságot okoz – válaszolt Slughorn – Tudjátok, túl sok a jóból… és nagy mennyiségben erősen mérgező. De ritkán és keveset elfogyasztva…

- Próbálta már, uram? – Érdeklődött Michael Corner.

- Egész életemben két alkalommal. Egyszer, amikor huszonnégy voltam, és egyszer amikor ötvenhét. Két evőkanálnyi reggeli mellé. Két tökéletes nap.

Álmodozó tekintettel bámult a távolba. Akár megjátszotta, akár nem, Harry szerint a hatás tökéletes volt.

- És ezt – mondta Slughorn hirtelen visszatérve a Földre – valaki díjként megkapja az óra végén.

Olyan csend lett hirtelen, amelyben még minden buborék és csobogás tízszeresére erősödött volna.

- Egy kis üveg Felix Felicis – szólt Slughorn a kabátzsebéből előkapva egy apró parafadugóval lezárt üvegcsét, és az osztály felé mutatva azt – Tizenkét órányi szerencsére elég. Napkeltétől napnyugtáig bármi, amit megpróbáltok, sikerülni fog.

- Figyelmeztetnem kell azonban titeket, hogy a Felix Felicis tiltott segédeszköz a szervezett versenyeken… például a sporteseményeken, vizsgákon vagy választásokon. Így a győztesnek egy átlagos napon kell használnia… és az a nap hirtelen átlagon felülivé válik!

- Szóval – váltott témát hirtelen Slughorn – meg szeretnétek kapni ezt a csodálatos nyereményt? Rendben, lapozzatok a Bájitaltan Haladóknak tizedik oldalára. Még egy kicsivel több, mint egy óránk van, aminek elégnek kell lennie egy adag Élő Halál Esszencia elkészítésére. Tudom, hogy ez komplikáltabb mindegyiknél, amit korábban próbáltatok, és nem várok el tökéletes bájitalt senkitől. De az, aki a legjobban készíti el, megkapja a Felix Felicist. Indulás!

Kaparászás hallatszott, ahogy mindenki előkapta az üstöt, és hangos ütések, ahogy az emberek elkezdték a mérlegükre pakolni a súlyokat, de senki nem beszélt. Az összpontosítás majdnem tapintható volt a teremben. Harry látta, ahogy Malfoy megszállottan lapoz a könyvében, világosabb nem is lehetett volna, hogy magának akarja a Felix Felicist, ezzel együtt a tökéletes napot. Harry finoman elkezdte lapozni a könyvet, amit Slughorn adott kölcsön neki.

Bosszús volt, mert az előző tulajdonos összefirkálta az összes oldalt, még a margók is teljesen feketék voltak, akár a nyomtatott részek. Közelről nézve próbálta kibogozni az összetevőket (még ide is tett megjegyzéseket és húzott ki dolgokat). Harry elsietett a tárolószekrényhez, hogy megkeresse a szükséges hozzávalókat. Ahogy visszament az üstjéhez, látta, hogy Malfoy olyan gyorsan darabolta a macskagyökérfű-gyökereket, ahogy csak tudta.

Mindenki körül-körülnézett, hogy mások hol tartanak: ezért is volt nehéz titokban tartani a tevékenységet; és ez előny is és hátrány is volt egyben. Tíz percen belül az egész helyiség telis tele volt kékes gőzzel. Úgy tűnt, természetesen Hermione tart a legelőrébb. A bájitala már felvette az „egyenletes feketeribizli-színt”, amit a könyv a félúti szakasznak ír.

Befejezvén a gyökerek feldarabolását Harry ismét a könyve fölé hajolt. Igen zavaró volt a szöveget kibogarászni a macskakaparás alól, amelyet az előző tulajdonos alternatívaként írt a Sopophorous-babok felaprításáról szóló rész fölé.

Egy ezüst-tőr lapjával törd össze:

Jobban kiereszti a levét, mintha vágnád.

- Uram, ismerte Ön a nagyapámat, Abraxas Malfoyt? – Harry felnézett; Slughorn éppen a Mardekár asztala mellett haladt el.

- Igen – válaszolt Slughorn, anélkül hogy Malfoyra nézett volna. – Sajnálattal hallottam, hogy meghalt, bár valójában nem volt váratlan… Sárkányhimlő az ő korában…

És továbbindult. Harry vigyorogva hajolt vissza az üstje fölé. Tudta, hogy hasonló bánásmódban fog részesülni, mint Harry vagy Zabini, talán még előkelőbb kezelésben bízott, akár korábban Pitonnál elvárhatott. Úgy tűnt, hogy Malfoy a tehetségére bízta a Felix Felicis elnyerését. A Sopophorous-babok felaprítása nehéz feladatnak bizonyult. Harry Hermionéhoz fordult – Elkérhetem az ezüst tőrödet?

Türelmetlenül bólintott, le sem véve a szemét az üstjéről, amelyben a bájital még mindig sötétbíbor volt, pedig a könyv szerint már orgonaszínűnek kellett volna lennie.

Harry a tőr lapjával törte össze a babot. Megdöbbenésére azonnal annyi levet engedett, hogy azon csodálkozott, beleférhet-e abba annyi. Gyorsan az összest belekotorta az üstbe, és nagy meglepetésére a bájital abban a pillanatban pontosan olyan orgonaszínű lett, mint amit a könyv előírt.

Az előző tulajhoz fűzött érzései azonnal megváltoztak, most már a következő sort nézte utasítások után kutatva. A könyv szerint az óra járásával ellentétes irányban kell keverni, amíg a bájital tiszta vízszínűvé nem válik. Az előző tulajdonosa viszont kiegészítette azzal, hogy minden hetedik keverés után érdemes beiktatni egy óra járásával megegyező irányú keverést. Vajon a tulajdonosnak ezúttal is igaza van-e?

Harry elkezdte keverni az óra járásával ellentétesen, aztán visszatartotta a lélegzetét, és egyet ellentétes irányba is kevert egyet. A bájital azonnal halványrózsaszínű lett.

- Hogy csinálod? – csodálkozott Hermione, akinek vörös volt a feje és a haja egyre bozontosabb lett az üstből felszálló gázoktól, és a bájital még mindig bíborszínű volt.
– Keverj egyet ellentétesen …

- Nem, nem, a könyv szerint így kell – csattant fel. Harry folytatta, amit elkezdett… hét keverés az óra irányával ellentétesen, egy fordítva, szünet… megint hét úgy, egy így…

Az asztal másik oldalán Ron csendesen szitkozódott, mert a bájitala úgy nézett ki, mint a folyékony medvecukor. Harry körülnézett. Ahogy látta, még senkinek nem volt olyan halvány a folyadék, mint neki. Mámoros hangulat lepte el, amit még ebben a teremben soha nem érzett.

- És az időnek… vége! – kiáltott fel Slughorn – Kérem, fejezzétek be a keverést! – Slughorn lassan ment végig az asztalok között, mindenkinek belenézve az üstjébe. Nem szólt közben, de néha beleszagolt vagy belekevert az italokba. Végül elérte az asztalt, ahol Harry, Ron, Hermione és Ernie ült. Búsan mosolygott, amikor ránézett a kátrányszerű anyagra Ron üstjében. Elment Ernie tengerkék színű főzete mellett. Hermione főzeténél elismerően bólintott. Aztán meglátta Harryét és elképedt örömmel az arcán felkiáltott – Ez egyértelműen győztes! Kitűnő, kitűnő, Harry! Uramisten, egyértelműen az anyád tehetségét örökölted. Lilynek volt varázskeze Bájitaltanból! Tessék, tessék… a nyereményed. Egy üveg Felix Felicis, ahogy ígértem. Használd jóra! - Harry a belső zsebébe csúsztatta az aranyszínű folyadékot tartalmazó üvegcsét, az ideges Mardekárosokra nézve boldogság, Hermionéra nézve csalódottság érzése lepte el. Ron egyszerűen megdöbbent. – Hogy csináltad? – súgta Harrynek, ahogy kiértek az alagsorból.

– Biztos csak szerencsém volt – válaszolt Harry, mivel Malfoy még hallótávolságon belül volt.

Amikor letelepedtek a Griffendél ebédlőasztalánál, Harry elég biztonságosnak érezte a helyet, hogy elmondja nekik. Hermione arca egyre csak megkövült minden szóval, amit Harry mondott – Gondolom azt hiszed, csaltam – fejezte be Hermione arckifejezését látva.

- Hát nem teljesen a saját munkád volt, nem? – mondta hűvösen.

- Csak más utasítást követett, mint a mienk volt – mondta Ron – Akár katasztrófa is lehetett volna belőle, nem? Mégis bevállalta, és sikerült neki. – sóhajtott egyet – Slughorn nekem is adhatta volna azt a könyvet, de nem, én egy teljesen üreset kaptam. Úgy néz ki, az ötvenkettedik oldalt lehányták, de…

- Hé! – mondta egy Harry bal füléhez közeli hang, és megérezte ugyanazt a virágillatot, amit Slughorn termében is érzett. Körülnézett, és látta, hogy Ginny közeledett feléjük – Jól hallottam? Elfogadtál egy tanácsot, amit valaki beleírt egy könyvbe? – szólt dühösen és aggódva. Harry azonnal tudta, mire gondolt.

- Ez semmiség – mondta biztatóan, beszédét lehalkítva – Nem olyan, mint… tudod, Denem naplója. Ez csak egy régi tankönyv, amibe valaki belefirkált.

- De azt teszed, ami bele van írva?

- Én csak kipróbáltam néhány margóra írt tippet. Tényleg. Ginny, ezen nincs semmi furcsa… - Ginnynek igaza van! – mondta Hermione félbeszakítva Harryt – Le kell tesztelnünk, hogy van-e vele valami rendkívüli. Tudod, azok a furcsa tanácsok, de ki tudja?

- Hé! – kiáltott fel Harry, amint Hermione kivette a táskájából a Bájitaltan Haladóknak-ot, és felemelte a pálcáját – Specialis Revelio! – mondta Hermione, a könyvborítóra koppintva. Semmi nem történt. A könyv szimplán ott maradt az asztalon, ugyanolyan öregen, koszosan és viharverten, amilyen volt.

- Végeztél? – mondta Harry ingerülten – Vagy azt vártad, hogy csinál egy pár hátraszaltót?

- Minden rendben van vele – mondta Harmione, még mindig gyanakodva nézve a könyvre – úgy értem, úgy tűnik, ez egy… sima tankönyv.

- Rendben, akkor el is teszem – mondta Harry, felkapva az asztalról, de kicsúszott a kezéből és a földön landolt. Senki más nem nézett oda. Harry lehajolt, hogy felvegye, de látott valami írást a hátsó borítón, ugyanazzal a kézírással, mint a könyvben lévő tanácsok, amivel elnyerte a Felix Felicist, amit biztonságosan elrejtett a zoknijába az emeleten.

Ez a könyv a félvér herceg tulajdona.