Harry és Ron másnap reggeli előtt találkozott Hermionéval a klubhelyiségben. Reménykedve abban, hogy az elmélete kap egy kis támogatást, Harry időt nem pocsékolva elmondta Hermionénak, hogy mit hallott Malfoy beszélgetéséből a Roxfort Expresszen.

- De biztos csak Parkinson előtt vágott fel, nem? – vágott közbe Ron, még mielőtt Hermione bármit is tudott volna mondani.

- Hát…- mondta a lány bizonytalanul – Nem is tudom… Malfoyra jellemző, hogy nagyobb embernek állítja be magát, mint amilyen, de… ez azért elég nagy hazugság lenne…

- Pontosan – mondta Harry, de nem túl nyomatékosan, ugyanis elég sok ember próbálta kihallgatni a beszélgetéseiket, azokat nem is említve, akik bámulták őket és összesúgtak a hátuk mögött.

- Nem illik mutogatni – rontott rá Ron egy szokatlanul kicsi elsőévesre, miközben beálltak a sorba, hogy kimásszanak a portrélyukon. A fiú, aki éppen Harryről motyogott valamit a barátjának, azonnal elvörösödött, és ijedtében kiesett a lyukon. Ron elkezdett vigyorogni.

- Szeretek hatodévesnek lenni. És még csomó szabadidőnk is lesz. Órákat fogunk tudni itt üldögélni és pihengetni.

- Ron, arra az időre nagyon is szükség lesz a tanuláshoz! – mondta Hermione, miközben épp elindultak lefelé a folyosón.

- Igen, de nem ma! – válaszolt Ron - A mai nap kész álom lesz, garantálom.

- Add azt ide! – kiáltott fel Hermione, hirtelen kinyújtva a kezét, hogy megállítson egy negyedévest, aki el akart rohanni mellette kezében egy világoszöld koronggal, amit a mellkasához szorított. – A Fogas Frizbee tiltott, add ide azonnal! – mondta neki erélyesen. A fiú homlokát ráncolva adta át a vicsorgó tiltott játékszert, és átbújt Hermione karja alatt, hogy elinduljon a barátai után. Ron megvárta, amíg eltűnik, aztán kikapta a Frizbeet Hermione kezéből.

- Szuper! Már régóta akartam egy ilyet.

Hermione reagálását elfojtotta a hangos kacarászás, amit Lavender Brown adott ki, miközben szemmel láthatóan szórakoztatónak találta Ront. Még mindig nevetett, amikor elment mellettük, és a válla felett visszakacsintott Ronra. Ron elégedettnek tűnt magával.

A Nagyterem plafonján az ég tisztán kék volt, csak a bárányfelhők festettek rá csíkokat, mintha egy magasan bordázott ablakon át nézték volna. Mialatt a zabkását, tojást és szalonnát gyűrték magukba, Harry és Ron beszélt Hermionénak az előző este történt kínos beszélgetésükről Hagriddal.

- Nem gondolhatja komolyan, hogy tovább tanuljuk a Legendás Lények és Gondozásukat! – mondta idegesen – Úgy értem, mikor láthatott rajtunk bármiféle… lelkesedést?

- Igazad van… - mondta Ron, majd bekapott egy egész főtt tojást. – Mi volt az egyetlenek, akik bármit is csináltak az óráján, de csak azért, mert kedveljük. Csak az a gond, hogy ő azt hiszi, hogy mi a hülye tantárgyát szeretjük. Gondolod, hogy bárki is elmenne belőle a RAVASZ-ra?

Sem Harry, sem Hermione nem válaszolt: nem kellett. Pontosan tudták hogy az évfolyamukból senki nem választotta azt a tantárgyat. A Hagriddal való szemkontaktust kerülve visszaintettek neki, amikor tíz perccel később távozott a tanári asztaltól.

Miután befejezték a reggelit, az asztaluknál maradtak, hogy megvárják, amíg McGalagony professzor elmenjen a tanári asztaltól. Az idei órarendjük kiosztása még bonyolultabb volt, mint egyébként, mivel McGalagonnyal egyeztetniük kellett, hogy mindenki elérte-e a tantárgy folytatásához szükséges RBF-fokozatot.

Hermione rögtön megtudta, hogy folytathatja a Bűbájtant, Sötét varázslatok kivédését, Átváltoztatástant, Gyógynövénytant, Számmisztikát, Ősi rúnák felismerése és a Bájitaltant, aztán minden teketóriázás nélkül elindult az első Ősi rúnák felismerése órájára. Neville-nek egy kicsit tovább tartott az egyeztetés, és a kerek arcán idegesség jelei tűntek fel, amint McGalagony professzor lenézett a jelentkezési lapjára, aztán felolvasta az eredményeit.

- Gyógynövénytan, remek. – mondta McGalagony – Bimba professzor el lesz ragadtatva, hogy „Kiváló” lett az RBF vizsgája. És a Sötét varázslatok kivédését is folytathatja, „Várakozáson felüli” eredménnyel. Az egyetlen probléma az Átváltoztatástan. Sajnálom, de csak „Megfelelt”-et kaptott, és ez nekem nem elég, hogy folytathassa a tanulmányait a RAVASZ-ra. Nem hiszem, hogy lépést tudna tartani a tanmenettel.

Neville lehorgasztotta a fejét. McGalagony professzor ránézett a négyszögletű szemüvegén át.

- Miért akarja folytatni az Átváltoztatástant? Nekem soha nem tűnt úgy, hogy élvezné.

Neville zavartan nézett maga elé, és valami olyasmit motyogott, hogy „a nagyi mondta”.

-Hmm… - sóhajtott fel McGalagony – Azt hiszem nagyon itt az ideje, hogy a nagymamája megtanuljon büszkének lenni az unokájára úgy, ahogy van, nem pedig arra gondolni, hogy milyennek kéne lennie… különösen a Minisztériumban történtek után.

Neville erre nagyon elvörösödött, és zavarban pislogott: McGalagony még soha nem dicsérte meg ennyire.

- Sajnálom, Longbottom, de nem engedhetem, hogy az osztályomban tanuljon. De nézzük… „Várakozáson felüli” lett a Bűbájtan vizsgája, miért nem jelentkezik abból RAVASZ-ra?

- A nagyi azt mondta, hogy a Bűbájtan nőies. – dörmögte Neville.

- Menjen Bűbájtanra. – jelentette ki McGalagony – Én majd írok Augustának egy-két sort, hogy emlékezzen rá, hogy ő megbukott a Bűbájtan RBF-jén, és ez a tárgy nem feltétlenül haszontalan.
Neville kétkedő és elragadtatott arckifejezésének hatására McGalagony kissé elmosolyodott, majd pálcája hegyével megérintette az üres órarendet, amelyben megjelentek Neville új órái.

McGalagony ezután Parvati Patilhoz fordult, akinek az első kérdése volt, hogy a jóképű kentaur, Firenze fogja-e tartani a Jóslástan órákat.

- Ő és Trelawney professzor idén elosztották egymás között az óráikat. – mondta McGalagony helytelenítve: mindenki tudta, hogy lenézi Jóslástant – A hatodéveseket Trelawney professzor fogja tanítani.

Parvati öt perccel később láthatóan kissé leverten indult első Jóslástan órájára.

- Nos, Potter…- szólt McGalagony jegyzeteibe bújva Harryhez. – Bűbájtan, Sötét varázslatok kivédése, Gyógynövénytan, Átváltoztatástan… minden rendben. Azt kell hogy mondjam, kifejezetten elégedett vagyok az Átváltoztatástan jegyével, Potter. De miért nem jelentkezett Bájitaltanból is? Azt gondoltam, még mindig Auror akar lenni.

- Az is akartam, professzor, csak Ön azt mondta, hogy legalább „Kiváló” jegyet kell szereznem az RBF-en.

- Ez így is volt, amíg Piton professzor tanította a tantárgyat. Slughorn professzor azonban boldogan fogadja a „Várakozáson felüli” jeggyel érkezőket is az osztályába. Szóval kívánja folytatni a Bájitaltant?

- Igen – mondta Harry – de nem vettem meg a könyveket, sem a hozzávalókat, semmit…

- Biztos vagyok benne, hogy Slughorn professzor fog tudni kölcsönözni Önnek könyveket. – válaszolt McGalagony – Szóval, Potter, itt az időbeosztása. Ó, egy pillanat, húsz reményteli önkéntes már jelentkezett a Griffendél Kviddics-csapatába. Oda is fogom adni a listát, hogy el tudja végezni a válogatást a szabadidejében.

Néhány perccel később Ron, aki ugyanazokat a tantárgyakat választotta, mint Harry, szintén megkapta az órarendjét, így együtt tudták elhagyni az asztalt.

- Nézd! – mondta Ron kitörő örömmel a hangjában, miközben az órarendjét bámulta – Most is van lyukasóránk… aztán van egy a szünet után… meg van egy ebéd után… szuper!

Visszamentek a klubhelyiségbe, amely teljesen üres volt, kivéve egy fél tucat hetedévest, köztük Katie Bellt, aki az egyetlen megmaradt tagja volt annak a Kviddics-csapatnak, amelybe Harry elsős korában belépett.

- Gondoltam, hogy megkapod, gratulálok. – kiáltott Katie a Harry mellkasán lévő csapatkapitányi kitűzőre mutatva – Majd szólj, ha válogatást tartasz!

- Ne hülyéskedj már – mondta Harry – Neked nem kell jönnöd a válogatásra, már öt éve folyamatosan látom, hogy játszol.

- Nem kéne így gondolkodnod – figyelmeztette Harryt – Mostanra már lehet, hogy van valaki, aki sokkal jobb nálam. Már több jó csapat romlott meg, mert a kapitány megtartotta a régieket, vagy felvette a barátait.

Ron egy kissé kényelmetlenül kezdte magát érezni, és elkezdett játszani azzal a Fogas Frizbee-vel, amit még Hermione kobzott el egy negyedévestől. Az körbe-körbe repkedett a klubhelyiségben, miközben vicsorgott, és megpróbált darabokat kiszakítani a tapétából. Csámpás követte a mozgását a sárga szemeivel, és felszisszent, amikor túl közel ment hozzá.

Egy órával később vonakodva indultak el a napfényes klubhelyiségből a Sötét varázslatok kivédése terembe négy emelettel lejjebb. Hermione már kinn várt, kezében nehéz könyvekkel és a szemeiben némi csalódottsággal.

- Egy csomó házi feladatot kaptunk a Rúnákból – szólt idegesen, amikor Harry és Ron csatlakozott hozzá – 40 centis esszé, két fordítás és el kell olvasnunk ezeket szerdáig!

- Megszívtad. – mondta Ron.

- Na várj csak – válaszolt Hermione sértődötten – Tuti, hogy még Piton is ad egy csomót.

A tanterem ajtaja kicsapódott, miközben beszélt, és Piton megjelent a folyosó végén. Fakó arca körül úgy nézett ki a zsíros fekete haja, mintha két függöny lógna a két oldalán. A folyosón álló sor azonnal elcsendesedett.

- Befelé – mondta Piton.

Harry amint belépett, körülnézett. Piton már ráaggatta a teremre a személyiségét, az még nyomasztóbb volt, mint általában, mivel a függönyöket elhúzták az ablakok előtt, és csak a gyertyafény világította be a szobát. A falra új képeket akasztott, ezek jó része olyan embereket ábrázolt, akiknek fájdalmukban eltorzult az arcuk, szörnyű sérüléséket szenvedtek, vagy végtagjaik kicsavarodtak. Senki sem mert megszólalni, miközben leültek, csak nézték a hátborzongató képeket körben a falakon.

- Senki nem mondta, hogy vegyétek elő a könyveteket – mondta Piton, mialatt becsukta az ajtót és az osztály felé fordult az asztala mögül. Hermione gyorsan eltette a Szembesules az ismeretlennel -t a táskájába, és azt betolta a széke alá. – Beszélni akarok hozzátok, és szeretném, ha mindenki idefigyelne.

Fekete szemeinek tekintete körbejárt a felfelé fordított arcokon, és néhány másodperccel tovább időzött Harrynél, mint a többieknél.

- Ha jól tudom, már öt tanár tanított titeket az elmúlt öt évben.

Ha jól tudod… mintha nem azt figyelted volna folyamatosan, hogy ki mikor jön és megy, azt remélve, hogy te leszel a következő; gondolta Harry rosszindulatúan.

- Ezek a tanárok természetesen mind különféle módszerekkel tanítottak, és mind mást tartottak fontosnak. Ebből kiindulva meglepőnek tartom, hogy ennyiőtöknek sikerült összekaparni az RBF vizsgát. Még jobban meglepődnék, ha mindenkinek sikerülne lépést tartani a RAVASZ-ra való felkészülésben, ami még nehezebb lesz.

Piton elindult a terem sarka felé, és még halkabban kezdett beszélni. Az osztályban elkezdték nyújtogatni a nyakukat, hogy látómezőjükben tarthassák Pitont.
- A Sötét erő – mondta Piton – sokféle, változatos, változékony és örök. Az ellene való harc olyan, mintha egy sokfejű szörny ellen harcoltál, amely, ha levágod egy fejét, a helyére egy sokkal vadabb és okosabb fejet növeszt. Egy olyan dolog ellen harcoltok, amely fejlődő és elpusztíthatatlan.

Harry Pitonra nézett. Az egy dolog, ha valaki tiszteli a Sötét erőket, mint egy veszélyes ellenséget, de megint más dolog, amit Piton csinál, hogy szerető gondoskodással a hangjában beszél róla.

- A védelmeteknek – mondta Piton egy kicsit hangosabban – legalább olyan rugalmasnak és találékonynak kell lennie, mint azok az erők, amelyeket kivédeni próbáltok. Ezek a képek –néhányra rámutatott, amint elsuhant mellettük – jól mutatják, mi történik azokkal, akiket például a Cruciatus átokkal támadnak meg – pálcájával rámutatott egy boszorkányra, aki fájdalmában sikítozott – vagy átélik a dementor csókját – egy varázslóra mutatott, aki a falnak dőlve zavarodottan, üres tekintettel nézett maga elé – vagy éppen felbosszanták az Inferiust – egy véres halom a földön.

Szóval láttak egy Inferiust? – mondta Parvati Patil magas, rémült hangon – Akkor biztos, hogy használja őket?

A Sötét Úr régebben használt Inferiusokat. – válaszolt Piton – ami azt jelenti, hogy jogosan feltételezed, hogy újra fogja őket használni. És most…

A terem hátsó sarkából elindult azt asztala felé, és a diákok újra nézték, amint a sétálása közben a sötét talárja hullámzik mögötte.

- …azt hiszem, egy teljesen új dolgot fogok nektek tanítani. Ki tudja, mit jelent, hogy ki nem mondott varázsige?

Hermione keze a magasba lendült. Piton várt egy darabig, de miután látta, hogy nincs más választása, gyorsan kimondta – Hát jó… Granger kisasszony?

- Az ellenfele nem szerez tudomást arról, hogy milyen varázslatot készül végrehajtani – hadarta Hermione – ami jelentős előnyt jelent.

- A válaszod szinte szóról szóra a Varázslástan Hatodik kötetéből származik – mondta Piton lenézően (a másik sarokban Malfoy vigyorogni kezdett) – de tökéletesen igaz. Igen, akik képesek varázsolni anélkül, hogy varázsigéket kiabálnának, a meglepetés erejével rendelkeznek a párbajokban. Nem mindenki tudja ezt megtenni, ez természetesen a koncentráció és a lelki erő kérdése, amiben néhányan – gonosz tekintettel Harryre nézett – hiányt szenvednek.

Harry tudta, hogy Piton az előző évbeli katasztrofális Okklumencia-órákra gondol. Megpróbált nem reagálni, de amint Piton elfordította a fejét, haragosan ránézett.

- Most pedig – folytatta Piton – alkossatok párokat. Az egyik partner beszéd nélkül megpróbálja megátkozni a másikat, az pedig megpróbálja kivédeni, szintén csendben. Kezdjétek.

Bár Piton nem tudott róla, Harry az osztály felének (azoknak, akik a DS tagjai voltak) már megtanította a Pajzsbűbájt. Igaz, egyikük sem csinálta még beszéd nélkül. A csoport elég nagy része csalni próbált, halkan motyogta a varázsigét a kiabálás helyett. Jellemzően tíz perc múlva Hermione sikeresen elhárította Neville Gumiláb-rontást egyetlen szó kimondása nélkül; ezzel a teljesítménnyel bármely más tanárnál húsz pontot szerzett volna a Griffendélnek, gondolta Harry, de Pitont nem érdekelte. Közöttük cirkált, miközben gyakoroltak, egyre inkább egy nagyra nőtt denevér tekintetét keltve nézte őket, el-elidőzve Harry és Ron szenvedésén.

Ron, akinek rontást kellett volna küldenie Harryre, elvörösödött, az ajkait összeszorította, hogy megakadályozza bármiféle varázsige kimondását. Harry felemelte a pálcáját, tűkön ülve várva az alkalmat egy rontás elhárítására, de úgy tűnt, az a rontás soha nem jön.

- Nevetséges, Weasley. – mondta Piton egy idő után – Figyelj… hadd mutassam meg…

Olyan gyorsan Harry felé fordult a pálcájával, hogy Harry gondolkodás nélkül reagált és minden olyan irányú gondolatát elfelejtette, hogy nem szabad kimondani a varázsigét, és elkiáltotta magát. – Protego!

A pajzsbűbája olyan erős volt, hogy Piton elvesztette az egyensúlyát és ráesett egy asztalra. Először az egész osztály odanézett, aztán elkezdték Pitont bámulni, amint vicsorogva feláll.

- Emlékszel még, hogy mit mondtam a ki nem mondott varázsigékről, Potter?

- Igen. – válaszolt Harry hűvösen.

- Igen, uram.

- Nem szükséges uramnak szólítania, professzor – Harry előbb kimondta, mint hogy felfogta volna, mit mondott. Néhány embernek, köztük Hermionénak elakadt a lélegzete. Ennek ellenére Piton mögött Ron, Dean és Seamus elismerően vigyorgott.

- Büntetés, szombat éjjel az irodámban. – mondta Piton – Szemtelenséget senkitől nem tűrök el… még a Kiválasztottól sem.

- Ez zseniális volt, Harry! – nevetett fel Ron kicsivel később, amikor már a szünetet töltötték.

- Igazán nem kellett volna ezt mondanod – mondta Hermione rosszallóan Ronnak – És téged meg mi lelt?

- Éppen rontást akart küldeni rám, ha nem vetted volna észre – tört ki Harry – Épp eleget kaptam már belőle azokon az Okklumencia-órákon. Miért nem mást használ kísérleti nyúlnak, csak a változatosság kedvéért? De egyébként is, mire játszhat Dumbledore, hogy hagyja a Sötét varázslatokat tanítani? Hallottad, hogy beszél a Sötét erőkről? Imádja! Ez a rugalmas, elpusztíthatatlan szöveg…

- Hát… - mondta Hermione – Egy kicsit úgy hangzott, mintha te mondtad volna.

- Én?

- Igen, mint amikor elmesélted, milyen szemtől szemben állni Voldemorttal. Azt mondtad, az nem csak a varázsigék ismételgetése volt, hanem ott voltatok ti, az elmétek, és az egész lényetek… nem pont így beszélt Piton is? Hogy tényleg hasznos bátornak és gyorsnak lenni?

Harryt úgy letaglózta ez, hogy a csendből ítélve Hermione úgy gondolta, hogy a szavai legalább olyan fontosságúak voltak, mint a Varázslástan alapfokon.

- Harry! Hé, Harry!

Harry hátranézett: Jack Sloper, a tavalyi Griffendéles Kviddics-csapat egyik terelője volt az, aki sietve lépkedett felé egy pergamentekerccsel.

- Tessék, neked hoztam – zihálta Sloper – Figyelj, hallottam, hogy te lettél az új kapitány. Mikor tartod a válogatást?

- Még nem tudom biztosan – mondta Harry, aztán magában gondolta, hogy Slopernek elég szerencsésnek kéne lennie ahhoz, hogy visszakerüljön a csapatba – Majd szólok.

- Jó. Azt reméltem, hogy ezen a hétvégén lesz.

De Harry már nem figyelt, mivel felismerte a vékony, dőlt betűs kézírást a pergamenen. Miután ott hagyta Slopert a mondat közepén, elsiettek Ronnal és Hermionéval, menet közben pedig kitekerte a pergament.

Kedves Harry!

A különóráinkat szombaton szeretném elkezdeni. Légy szíves gyere az irodámba este nyolcra. Remélem tetszett az első napod újra az iskolában.

Üdvözlettel

Albus Dumbledore

Ui.: Imádom a Sav-a-júj cukrot.

- Imádja a Sav-a-júj cukrot? – jegyezte meg Ron meghökkenve, miután Harry vállai felett elolvasta az üzenetet.

- Ez csak a jelszó a vízköpőhöz, ami az irodát őrzi. – mondta Harry halkan – Hoppá! Piton ennek nem fog örülni… Lekésem a büntetését!

Harry, Ron és Hermione egy egész szünetet töltött el azzal, hogy megpróbálták kitalálni, vajon mit fog Harrynek tanítani Dumbledore. Ron úgy vélte, hogy leginkább annak lenne értelme, hogy olyan rontásokat és átkokat tanuljon, amit a Halálfalók nem ismernek. Hermione erre azt mondta, hogy ez illegális lenne, úgyhogy Dumbledore inkább védelmi mágiát fog tanítani. A szünet után a lány elment a Számmisztika órájára, Harry és Ron meg visszatértek a klubhelyiségbe, és vonakodva nekiálltak Piton házi feladatának. Ez olyan összetettnek bizonyult, hogy még nem fejezték be, mikor Hermione már csatlakozott hozzájuk az ebéd utáni pihenőre (igaz, a jelenléte számottevően felgyorsította a haladás sebességét). Éppen befejezték, amikor megszólalt a délutáni dupla Bájitaltan kezdetés jelző csengő, úgyhogy el is indultak az ismerős úton az alagsori terembe, ami sokáig Piton terme volt.

Amikor megérkeztek, látták, hogy csak tucatnyi ember választotta a Bájitaltan folytatását. Crak és Monstro nyilvánvalóan nem érték el a szükséges RBF-fokozatot, de négy Mardekárosnak, köztük Malfoynak is sikerült. Még négy Hollóhátas és egy Hugrabugos, Ernie Macmillan volt ott, akit Harry a fellengzős stílusa ellenére is kedvelt.

- Harry! – szólt oda Harrynek Ernie vészjóslóan, és kinyújtotta a kezét, ahogy Harry közeledett hozzá – nem volt alkalmam beszélni veled a mai Sötét varázslatok kivédése után. Jó óra volt, de a pajzsbűbáj már lejárt lemez, főleg nekünk, DS-eseknek… Hogy vagytok, Ron, Hermione?

Még mielőtt kimondhatták volna, hogy „jól”, az alagsor ajtaja kinyílt, és előbb Slughorn hasa, majd ő maga is megjelent az ajtóban. Miután mindenki bevonult a terembe, olyan lelkesen üdvözölte Harryt és Zabinit, hogy még hatalmas harcsabajsza is meghajlott a mosolygó szája felett.

A terem furcsa módon már tele volt gőzzel és furcsa szagokkal. Miközben elhaladtak mellettük, Harry, Ron és Hermione érdeklődően szagolgattak bele a nagy, bugyborékoló üstökbe. A négy Mardekáros egy asztalhoz ült le, akár a Hollóhátasok is. Ebből kifolyólag Harry, Ron, és Hermione Ernie-vel került egy asztalhoz. Az aranyszínű üsthöz legközelebbit választották, mivel az bocsátotta ki a legcsábítóbb illatot, amit Harry valaha is érzett. Valahogy egyszerre emlékeztette a melasszal bevont torta, a seprűnyél faillatára, és valami virágillatra, amit már az Odúban is érzett. Azon kapta magát, hogy nagyon lassan és mélyen kezdett lélegezni, hogy a bájital gőzei minél jobban kitölthessék, akár egy ital. Egy erős elégedettségérzés futott át rajta, és rávigyorgott Ronra, aki ugyanúgy visszavigyorgott.

- És most, és most, és most… - mondta Slughorn, miközben a körvonala megremegett a sok terjengő gőzön és gázon át nézve – Mérlegeket, bájital-készleteket elő, és ne felejtsétek el a Bájitaltan Haladóknak egy kötetét sem.

- Uram – szólt Harry kezét felnyújtva a levegőbe.

- Tessék, fiam?

- Nincsen sem könyvem, sem mérlegem, semmi… Ronnak sincs, nem tudtuk, hogy folytathatjuk a RAVASZt.

- Á, igen, McGalagony professzor már említette… Ne aggódj, édes fiam, egyáltalán nem kell aggódnod. A mai órán használhatod a tárolószekrényben lévő alapanyagokat, és biztosan találunk nektek skálákat és régi könyveket is, azok megfelelnek, amíg küldtök egy levelet a Czikornyai és Patzába.

Slughorn odament a sarokban álló szekrényhez, és egy pillanatnyi kutakodás után visszafordult két viharvert Bájitaltan Haladóknak kötettel Libatius Borage-tól, amit odaadott Harrynek és Ronnak két készletnyi homályos mérleggel együtt.

- Most pedig – mondta Slughorn, miután visszafordult az osztály felé, felfújva az amúgy is kidudorodó hasát, olyannyira, hogy még a gombok is leszakadtak a mellényéről – Készültem nektek néhány bájitallal, amivel foglalkoznotok kellene. Csak érdekességképpen. Ezek olyan bájitalok, amelyeket a RAVASZ vizsgátok után el is tudtok majd készíteni. Biztos hallottatok már róluk, ha még nem is készítettétek el őket. Valaki meg tudná nekem mondani, hogy mi ez? – Rámutatott a Mardekár asztalához legközelebb eső üstre. Harry felemelkedett a székről és így láthatta, hogy egy víztiszta folyadék forr benne.

Hermione jól begyakorolt mozdulattal lendítette fel a kezét a levegőbe, még mielőtt bárki más megtehette volna. Slughorn rámutatott.

- Ez Veritaserum, egy színtelen, szagtalan bájital, ami arra kényszeríti az elfogyasztóját, hogy az igazat mondja – mondta Hermione.

- Nagyon jó, nagyon jó! – mondta Slughorn boldogan – Most pedig – folytatta a Hollóhát asztala melletti üstre mutatva – itt ez a jól ismert darab. Néhány minisztériumi kiadványhoz is csatolták. Ki tudná…?

Ismét Hermione keze volt az első a levegőben.

- Százfűléfőzet, uram. – mondta büszkén.

Harry szintén felismerte a lassan bugyborékoló, sárszerű anyagot a második üstben, de nem akadályozta meg Hermionét a dicsőség megszerzésében, mivel ő volt az, akinek sikerült elkészítenie még amikor másodévesek voltak.

- Kitűnő! És most, itt van ez… Igen, aranyom? – mondta Slughorn egy kissé zavartan, mivel Hermione keze ismét a magasba lendült.

- Ez Amortentia!

- Természetesen az. Szinte butaság is volt megkérdezni. – mondta Slughorn, aki lenyűgözve nézett a lányra. – Feltételezem, azt is meg tudod mondani, hogy mire jó.

- A világ legerősebb szerelmi bájitala! – válaszolt Hermione.

- Igaz. Gondolom, a gyöngyházfényéről ismerted fel.

- És a jellemzően spirálban szálló gőzéről. – szólt Hermione elégedetten – és mindenki más illatúnak érzi, ami attól függ, hogy nekünk mi a legszebb illat. Lehet a frissen nyírt fű illata, egy új pergamen illata vagy…

Aztán hirtelen elvörösödött, és nem fejezte be a mondatot.

- Megtudhatom a neved, aranyom? – mondta Slughorn, figyelmen kívül hagyva Hermione zavarát.

- Hermione Granger, uram.

- Granger? Nem vagy rokonságban Hector Dagworth-Grangerrel? Ő alapította a Bájitalkeverők Legkülönlegesebb Közösségét.

- Nem, nem ismerem, uram. Mugli származású vagyok.

Harry látta, amint Malfoy közel hajol Notthoz, és súg neki valamit, aztán mindkettőjük elkezdett vihogni, de Slughorn nem döbbent meg ezen a kijelentésen, inkább elmosolyodott és Hermionéról Harryre nézett, aki mellette ült.

- Hohó! „Az egyik legjobb barátom mugli származású, és ő a legjobb az évfolyamon!” Nos, azt hiszem, róla beszéltél, ugye Harry?

- Igen, uram.

- Rendben van. A Griffendél húsz jól megérdemelt pontot kap, Granger kisasszony. – mondta Slughorn szívélyesen.

Malfoy pont úgy nézett, mint amikor Hermione adott neki egy pofont. Hermione ragyogó tekintettel Harryhez fordult – Tényleg azt mondtad neki, hogy én vagyok a legjobb az évfolyamon? Ó, Harry! – suttogta.

- Miért, mi ezen a furcsa? – suttogta Ron, aki valamiért idegesnek tűnt – Te vagy a legjobb az évfolyamon, ezt én is megmondtam volna neki, ha kérdezi!

Hermione elmosolyodott, aztán csendre intette Ront, így hallhatták, amit Slughorn elkezdett mondani. Ron elégedetlennek tűnt.

- Természetesen az Amortentia nem ejt valójában szerelembe semmit. A szerelmet lehetetlen előállítani vagy imitálni. Ez csak szimplán erős belebolondulást okoz valakibe, vagy megszállottságot. Talán ez a legveszélyesebb bájital a teremben… ó, igen. – mondta kedélyesen bólogatva Malfoy és Nott felé fordulva, akik kételkedésükben önelégülten vigyorogtak – Majd ha ti is annyi tapasztalattal fogtok rendelkezni az életről, mint én, nem fogjátok alábecsülni a lángoló szerelem erejét.