mondta Slughorn, egy kicsit csalódottan. – Emlékszem, amikor a drága Gwenog mesélte nekem… mármint Gwenog Jones, a Holyhead Harpies kapitánya…

Belekezdett egy hosszú visszaemlékezésbe, Harrynek azonban úgy érezte, hogy Slughorn még nem végzett vele, és hogy Neville és Ginny nem győzték meg teljesen.

A délután további része további olyan híres varázslókról szóló anekdótákkal telt, akiket Slughorn tanított, és akik mind örömmel csatlakoztak az úgynevezett 'Slug Klub'-hoz a Roxfortban. Harry már alig várta, hogy elmehessen, de ötlete sem volt, hogyan tegye ezt udvariasan. Végül a vonat kiért egy újabb hosszú, ködös részről a vöröslő naplementébe, és Slughorn körbenézett, a pislogva a naplemente láttán.

– Atya ég, máris sötétedik! Nem is vettem észre, hogy lámpát gyújtottak! Jobb, ha mentek, és átöltöztök, mindannyian. McClaggen, majd gyere át, akarok adni neked egy könyvet. Harry, Blasie… ha erre jártok, ugorjatok be. Ugyanez vonatkozik önre, hölgyem – kacsintott Ginnyre. – Nos, menjetek, menjetek!

Zabini, miközben kitolakodott Harry mellett a sötétedő folyosóra, gyűlölködő pillantást vetett Harry, amit Harry kamatostul visszaadott neki. Ő, Ginny és Neville Zabini után mentek a vonat hátsó része felé.

– Csakhogy vége – motyogta Neville. – Furcsa ember, ugye?

– Igen, egy kicsit – mondta Harry, Zabinin tartva a szemét. – Hogy kerültél ide, Ginny?

– Látta, amikor megátkoztam Zacharias Smith-t – mondta Ginny. – Emlékszel még arra az idióta Hugrabugosra a DS-ből? Folyton arról faggatott, mi történt a minisztériumban, és a végén annyira felbosszantott, hogy megátkoztam… amikor Slughorn bejött, azt hittem, büntetést kapok, de csak annyit mondott, hogy szerinte nagyon jó átok volt, és meghívott ebédre! Őrült, mi?

– Jobb ok, mint azért meghívni valakit, mert az édesanyja híres – mondta Harry, miközben haragosan nézte Zabini fejét – vagy mert a bácsikája…

Azonban félbehagyta a mondatot. Egy ötlet jutott eszébe, egy vakmerő, de csodálatos ötlet… Egy perc múlva Zabini visszamegy a hatodéves Mardekárosok fülkéjébe, és Malfoy is ott lesz, biztonságban érezve magát a kíváncsiskodó fülektől… Ha Harry be tudna jutni láthatatlanul, vajon mit láthatna vagy hallhatna? Igaz, hogy már nem voltak messze Roxmorsttól… kevesebb, mint fél óra múlva elérik az állomást, a kinti táj vadsága alapján… de senki más nem tűnt úgy, mintha komolyan venné Harry gyanúját, úgyhogy itt volt a remek alkalom, hogy bebizonyítsa nekik.

– Később majd találkozunk – mondta suttogva Harry, miközben elővette a láthatatlanná tévő köpenyét, és magára kanyarította.

– De mire…? – kezdte Neville.

– Később! – suttogta Harry, csendesen Zabini után lopódzva, bár a vonat zakatolása majdhogynem feleslegessé tette az ilyen óvatosságot.

A folyosók mostanra majdnem teljesen üresek voltak. Majdnem mindenki visszatért a fülkéjébe, hogy átvegyék az iskolai talárjukat, és összepakolják holmijaikat. Bár olyan közel ment hozzá, amennyire csak tudott, anélkül, hogy hozzá ne érjen, Harry mégsem volt elég gyors ahhoz, hogy beosonjon mögötte. Zabini már zárta be az ajtót, mire Harry gyorsan kidugta a lábát, hogy megakadályozza a bezáródását.

– Mi a baja ennek? – kérdezte dühösen Zabini, ahogy többször is Harry lábához lökte a csúszóajtót.

Harry elkapta az ajtót, és kinyitotta; Zabini, még mindig a kapaszkodót markolva, Gregory Monstro ölébe dőlt, és az így keletkezett felfordulásban Harry belőtt a fülkébe, fellépett Zabini ideiglenesen üres ülésére, és felhúzta magát a bőröndtartóra. Szerencsére mindenki Monstrot és Zabinit nézte, mivel Harry biztos volt benne, hogy a lába és a bokája kilátszottak a köpeny alól, ahogy meglengett; valóban, egy szörnyű pillanatig mintha látta volna, ahogy Malfoy szeme követi a cipőjét, ahogy felemelkedik a semmibe. Utána viszont Monstro becsapta az ajtót, és lelökte magáról Zabinit; Zabini leroskadt a saját ülésére, Vincent Crak folytatta a képregény olvasást, Malfoy pedig vihogva végigfeküdt két ülésen, fejét Pansy Parkinson ölébe téve. Harry kényelmetlenül összegömbölyödve feküdt a köpenye alatt, hogy biztosítsa, minden tagja rejtve marad, és nézte, ahogy Pansy Malfoy csillogó, szőke haját cirógatja, hasonlóképp vihogva, mintha mindenki örült volna, ha az ő helyében lehetne. A plafonon lengő lámpások világos fénnyel árasztották el a területet: Harry még Crak képregényét is el tudta volna olvasni.

– Szóval, Zabini – kérdezte Malfoy, – mit akart Slughorn?

– Csak jó kapcsolatokkal rendelkező emberekkel próbált megismerkedni – mondta Zabini, aki még mindig dühösen nézett Monstróra. – Nem mintha túl sokat talált volna.

Ettől az információtól nem igazán lett Malfoy elégedett. – Ki mást hívott még meg? – kérdezte.

– McClaggent a Griffendélből – mondta Zabini.

– Ó, igen, az apja nagyfejes a minisztériumban – mondta Malfoy.

– … valami Belbyt a Hollóhátból…

– Ne már, ő egy seggfej! – mondta Pansy.

– … és Longbottomot, Pottert és azt a Weasly lányt – fejezte be Zabini.

Malfoy hirtelen felült, arrébblökve Pansy kezeit.

– Meghívta Longbottomot?

– Hát, feltételezem, mivel ott volt – mondta közömbösen Zabini.

– Miért érdekli Slughornt Longbottom?

Zabini vállat vont.

– Potter, a drága Potter, valószínűleg látni akarta a 'Kiválasztottat' – mosolygott gúnyosan Malfoy, – de mi van a Weasley lánnyal? Mi olyan különleges benne?

– Sok fiú kedveli őt – mondta Pansy, miközben Malfoyt figyelte a szeme sarkából, várva a reakcióját. – Még szerinted is jól néz ki, ugye, Blasie, és mindannyian tudjuk, hogy milyen nehéz téged kielégíteni!

– Soha nem nyúlnék hozzá egy olyan mocskos vérárulóhoz, mint ő, bárhogy is néz ki – mondta hűvösen Zabini. Pansy elégedetten vigyorgott. Malfoy visszafeküdt az ölébe, engedélyezve neki, hogy folytassa haja cirógatását.

– Hát, sajnálom Slughorn ízlését. Talán kezd szenilissé válni. Kár, apám mindig is azt mondta, hogy remek varázsló volt a maga idejében. Apám a kedvencei között volt. Slughorn valószínűleg nem tudta, hogy én is a vonaton vagyok, különben…

– Én a helyedben nem számítanék meghívóra – mondta Zabini. – Nott apjáról érdeklődött, amikor megérkeztem. Úgy tűnt, régi barátok voltak, de amikor megtudta, hogy elkapták a minisztériumban, nem tűnt túl boldognak, és Nott sem kapott meghívást. Nem hiszem, hogy Slughornt érdeklik a Halálfalók.

Malfoy mérgesnek tűnt, de sikerült kierőltetnie magábol egy nevetést.

– Hát, kit érdekel, hogy őt kik érdeklik? Végülis mi ő, ha belegondolsz? Csak valami ostoba tanár. – Malfoy kérkedően ásított. – Úgy értem, jövőre talán már nem is leszek a Roxfortban, mit számít, hogy valami kövér, öreg fazon kedvel-e engem, vagy sem?

– Hogyhogy nem leszel jövőre a Roxfortban? – kérdezte méltatlankodva Pansy.

"What do you mean, you might not be at Hogwarts next year?" said Pansy indignantly, ceasing grooming Malfoy at once.

– Hát, soha nem tudhatod – mondta Malfoy egy elfojtott mosollyal. – Lehet, hogy… hm… tovább folytatom nagyobb és jobb dolgokkal.

A köpenye alatt kucorgó Harrynek vadul kalapálni kezdett a szíve. Vajon mit mondana erre Ron és Hermione? Crak és Monstro eltátotta a száját, látszólag nem tudtak semmiféle nagyobb és jobb dolog felé vezető tervről. Még Zabini is megeresztett egy kíváncsi arckifejezést. Pansy megdöbbenve folytatta Malfoy hajának lassú cirógatását.

– Úgy érted…

Malfoy vállat vont.

– Anya azt akarja, hogy fejezzem be a tanulást, személy szerint azonban nem hiszem, hogy mostanában ez olyan fontos lenne. Úgy értem, gondolj csak bele… Amikor a Sötét Nagyúr átveszi a hatalmat, fogja-e érdekelni, hány RBF-e vagy RAVASZ-a van valakinek? Persze, hogy nem. Csupán az fog számítani, hogy mit tett, hogy mennyire önfeláldozó.

– És úgy gondolod, képes leszel valamit megtenni számára? – kérdezte csípősen. – Tizenhat évesen, képzetlenül?

– Épp most mondtam, nem? Talán nem érdeklni, hogy képzett vagyok-e. Talán olyan feladatot akar velem elvégeztetni, amihez nem szükséges képzettnek lenned – mondta csendesen Malfoy.

Crak és Monstro tátott szájjal ültek, mint a vízköpők. Pansy Malfoyt nézte, mintha még semmi olyan félelmeteset nem látott volna.

– Látom a Roxfortot – mondta Malfoy, élvezve a helyzetet, amit teremtett, miközben kimutatott a sötétedő ablakon. – Jobb lenne átöltözni.

Harry annyira el volt foglalva Malfoy bámulásával, hogy nem vette észre a ládájáért nyúló Monstrot; miközben lekapta, erősen fejbekólintotta vele Harryt. Önkéntelenül is felszisszent a fájdalomtól. Malfoy megdermedve nézett fel a bőröndtartóra.

Harry nem félt Malfoytól, de nem igazán volt oda az ötletért, hogy a láthatatlanná tevő köpenye alatt fedezzek fel egy csapat barátságtalan Mardekáros társaság. Könnyező szemmel, fájdalomtól lüktető fejjel óvatosan előhúzta a pálcáját, nehogy lehúzza magáról a köpenyét, és lélegzetvisszafolytva várt. Megkönnyebbülve látta, hogy Malfoy elfordult tőle: biztosan úgy gondolta, csak képzelte a hangot. A többiekhez hasonlóan elővette a talárját, bezárta a ládát, és ahogy a vonat döcögve lassított, a nyaka köré erősítette új, vastag utazó talárját.

Harry látta, ahogy a folyosók ismét megtelnek, és remélte, hogy Hermione és Ron leviszik a csomagjait a peronra; egészen addig ott kellett maradnia, amíg a fülke ki nem ürül. Végül egy utolsó rántás után a vonat megállt. Monstro kinyitotta az ajtót, és utat tört magának egy csapat másodéves között, félrelökve őket; Crak és Zabini követték.

– Menj csak – mondta Malfoy Pansynek, aki kinyújtott kézzel várt rá, remélve, hogy megfogja. – Csak szeretnék valamit leellenőrizni.

Pansy elment. Harry és Malfoy maradtak csak a fülkében. Az emberek a sötét peron felé igyekeztek. Malfoy a fülkeajtóhoz lépett, és leeresztette a sötétítőket, hogy a folyosón lévő emberek ne lássanak be. Majd a ládája fölé hajolt, és újra kinyitotta.

Harry lepillantott a bőröndtartó széléről, miközben egyre szaporábban dobogott a szíve. Vajon mit nem akar Malfoy megmutatni Pansynak? Vajon a titokzatps törött tárgyat akarta megnézni, amit olyan fontos volt megjavítani?

– Pertificus Totalus!

Malfoy figyelmeztetés nélkül Harryre irányította a pálcáját, aki azonnal megbénult. Mintha lassított felvételt nézne, előre dőlt a poggyásztartón, és leesett, fájdalmasan, padlót rengető csattanással, Malfoy lába elő, köpenye alá szorult, teste újra láthatóvá vált, lábai továbbra is a kényelmetlen, térdelő helyzetben. Egyetlen tagját sem tudta mozgatni. Csak nézte a szélesen vigyorgó Malfoyt.

– Tudhattam volna – modnta vidáman. – Hallottam, ahogy Monstró ládája koppan rajtad. És mintha láttam volna valami fehér villanást is a levegőben, miután Zabini visszajött…

Szemei egy pillanatig Harry cipőin időztek.

– Nem hallottál semmi olyat, Potter, ami érdekelne. De mivel itt vagy nekem…

És keményen Harry arcába lépett. Harry érezte, ahogy eltörik az orra; vér fröcskölt mindenfelé.

– Ezt az apámért kapod. Lássuk csak…

Malfoy kirángatta a köpenyt Harry megbénított teste alól, és ráborította.

Nem hiszem, hogy megtalálnak, mielőtt a vonat visszaér Londonba – mondta csendesen. – Viszlát később, Potter… vagy nem.

És ügyelve rá, hogy rálépjen Harry ujjaira, Malfoy elhagyta a fülkét.