– Te adtál nekünk kölcsönt az induláshoz, és mi ezt soha nem felejtjük el – mondta George hajlíthatatlanul. – Vigyél bármit, ami tetszik, és ne felejtsd el megmondani az embereknek, hogy honnan vannak, ha kérdezik.

Ezzel George kilépett a függöny mögül, hogy segítsen a vásárlóknak, Fred pedig visszavezette Harryt az üzletbe, ahol megtalálták Hermionét és Ginnyt, akik még mindig a Szabadalmaztatott Ábrándozó Bűbájt nézegették.

– Még nem találtátok meg a Csoda Boszorkány termékeinket, lányok? – kérdezte Fred. – Kövessenek, hölgyeim…

Az ablak közelében állt egy sor fájdalmasan rózsaszín termék, körülvéve egy csapat lelkesen kuncogó lánnyal. Hermione és Ginny gyanakvó tekintettel fordultak vissza.

– Hát, itt is vagyunk – mondta Fred büszkén. – A legjobb szerelmi bájitalok, amit csak találhattok.

Ginny hitetlenül húzta fel a szemöldökét. – És működnek is? – kérdezte.

– Természetesen igen. Egyszerre körülbelül húsz órán keresztül, a kérdéses fiú testsúlyától függően…

– …és a lány szépségétől – tette hozzá George, aki hirtelen megjelent mellettük. – De nem adjuk el a húgunknak – vált hirtelen nagyon komollyá – aki körül, ahogy mi hallottuk, már így is öt fiú legyeskedik.

– Akármit is hallottatok Rontól, az egy szép nagy hazugság – mondta nyugodtan Ginny, és előrehajolt, hogy egy rózsaszín üvegcsét emeljen le a polcról. – Ez micsoda?

– Garantált tíz másodperces pattanástalanító – mondta Fred. – Tökéletes mindenre, a keléstől a mitesszerig. De ne válts témát. Most jársz, vagy nem jársz Dean Thomasszal?

– Igen, járok vele – válaszolta Ginny. – És amikor utoljára láttam, határozottan csak egy fiú volt és nem öt. Azok micsodák?

Sok rózsaszínre és lilára színezett bolyhos labdára mutatott, amelyek körbegurultak egy ketrec alján és magas, vékony hangon nyüszítettek.

– Pygmyr Puffok – mondta George. – Miniatűr pöfögő gombolyagok, csak nem tudjuk őket elég gyorsan szaporítani. És mi a helyzet Michael Cornerrel?

– Kirúgtam, nem tudott veszíteni – válaszolta Ginny, miközben bedugta az ujját a ketrec rácsai között és figyelte, ahogy a pöfögő gombolyagok körégyűlnek. – Olyan édesek!

– Tényleg elég ennivalók – adta meg magát Fred. – Nem gondolod, hogy egy kicsit túl gyorsan váltogatod a barátaidat?

Ginny csípőre tett kézzel fordult felé. Annyira Mrs. Weasley-s kifejezés ült az arcán, hogy Harry csodálkozott, hogy Fred nem hőköl hátra.

– Ez nem tartozik rátok. És megköszönném – tette hozzá mérgesen Ronnak, aki éppen akkor jelent meg George könyökénél, megrakodva mindenféle áruval – hogyha nem mesélnél ennek a kettőnek rólam mindenfélét össze-vissza!

– Ez összesen három galleon, kilenc sarló és egy knút – mondta Fred a Ron kezében lévő dobozokat vizsgálgatva. – Fizess.

– Az öcséd vagyok!

– Igen, és a mi áruinkat fogod. Tehát, három galleon és kilenc sarló. Elengedem azt az egy knútot.

– De nekem nincs három galleonom és kilenc sarlóm!

– Akkor jobban teszed, ha visszarakod őket a polcra, de ajánlom, hogy jó helyre tedd őket vissza.

Ron több dobozt elejtett, káromkodott egyet, és bemutatott Frednek, amelyet azonban szerencsétlenségére meglátott Mrs. Weasley, aki pont ezt a pillanatot választotta a felbukkanásra.

– Ha még egyszer meglátom, hogy ezt csinálod, akkor összenövesztem az ujjaidat – szólt rá Mrs. Weasley élesen.

– Anya, kaphatok egy Pygmyr Puffot? – kérdezte Ginny azonnal.

– Az meg micsoda? – kérdezte Mrs. Weasley óvatosan.

– Nézd, olyan édesek…

Mrs. Weasley arrébb állt, hogy megnézhesse a Pygmyr Puffokat, így Harry, Ron és Hermione egy pillanatra szabadon kipillanthatott az ablakon. Draco Malfoy épp akkor sietett el az utcán, egyedül. Ahogy elhaladt a Weasley Varázsvicc Vállalat előtt futólag visszanézett a válla felett. Másodpercekkel később kilépett a kirakat látóteréből és elvesztették a szemük elől.

– Kíváncsi lennék, hogy hol lehet az anyucikája? – kérdezte Harry rosszallóan.

– Úgy tűnik, visszakapta a pórázt – mondta Ron.

– De vajon miért? – kérdezte Hermione.

Harry nem szólt egy szót sem, túl erősen gondolkodott. Narcissa Malfoy nem szívesen engedné el az ő drága fiacskáját egyedül, Malfoynak biztosan nagy erőfeszítésébe kerülhetett, hogy kiszabadítsa magát.

Harry, amennyire ismerte és utálta Malfoyt, biztos volt benne, hogy semmiképpen nem lehet ártatlan oka rá.

Harry körbetekintett. Mrs. Weasley és Ginny a Pygmyr Puffok fölé hajolt. Mr. Weasley elbűvölten szemlélt egy pakli mugli jelzésű kártyát. Fred és George mindketten vevőket szolgáltak ki. A kirakat túloldalán, Hagrid állt háttal nekik és le-föl nézegetett az utcán.

– Gyertek gyorsan alá – szólt Harry, miközben kivette a Láthatatlanná tévő köpenyt a hátizsákjából.

– Jaj, nem is tudom Harry – nézett bizonytalanul Mrs. Weasley felé Hermione.

– Gyere már – mondta Ron.

Még egy másodpercig habozott, majd bebújt a köpeny alá Harryvel és Ronnal. Senki nem vette észre az eltűnésüket. Túlságosan el voltak foglalva Fred és George termékeivel. Harry, Ron és Hermione olyan gyorsan nyomakodott ki az ajtón, ahogy csak tudtak, de így is mire kiértek az utcára, addigra Malfoy úgy eltűnt, mint ahogy ők az előbb a boltban.

– Erre ment – dörmögte Harry, olyan halkan, ahogy csak bírta, hogy a dudorászó Hagrid meg ne hallja. – Gyerünk…

Tovább siettek jobbra-balra tekintve a kirakatokra és ajtókra, mígnem Hermione előre bökött.

– Az ott nem ő? – suttogta. – Balra fordul?

– Nem nagy meglepetés – suttogott Ron is.

Malfoy körbepillantott, majd beosont a Zsebpiszok Közbe és eltűnt a szemük elől.

– Gyorsan, vagy megint elveszítjük – gyorsított fel Harry.

– Látni lehet a lábunkat – nyugtalankodott Hermione, ahogy a köpeny ide-oda csapódott a bokájuk körül. Most már sokkal nehezebb volt mind a hármuknak elbújni a köpeny alatt, mint régen.

– Nem számít – türelmetlenkedett Harry. – Csak siessünk!

De a Zsebpiszok köz, a Sötét Varázslatoknak szentelt mellékutca, teljesen elhagyatottnak tűnt. Bepillantottak minden kirakatokon, ahogy elhaladtak mellettük, de úgy tűnt, hogy egyetlenegy boltban sincsenek vásárlók. Harry úgy gondolta, talán árulkodó jel lehet, hogyha ilyen veszélyes és gyanús időkben valaki is sötét tárgyakat vásároljon… vagy legalábbis hogy meglássák vásárlás közben.

Hermione jó erősen belecsípett a kezébe.

– Auuu!

– Pssszt!. Nézd! Ott van bent! – súgta Harry fülébe.

Az egyetlen olyan bolt előtt álltak meg a Zsebpiszok Közben, amelyben Harry járt. A Borgin & Burkes széles kínálattal rendelkezett mindenféle baljós tárgyból. A rengeteg koponyával teli doboz és öreg palack között ott állt nekik háttal Malfoy, éppen csak hogy láthatóan amögött a hatalmas, fekete szekrény mögött, amelyben valaha Harry bújt el Malfoy és az apja elől. A mozdulataiból ítélve, Malfoy élénken magyarázott valamit. A bolt tulajdonosa, a zsíros hajú, görnyedt Mr. Borgin állt szembe vele. Kíváncsi arckifejezése haraggal és félelemmel volt vegyes.

– Bárcsak hallhatnánk, amit beszélnek! – kívánta Hermione.

– Hallhatjuk! – válaszolt Ron izgatottan. – Egy pillanat… a fenébe is.

Leejtett néhányat a dobozok közül, amelyeket még mindig fogott, miközben a legnagyobban kotorászott.

– Nézzétek, Telefül!

– Fantasztikus! – lelkendezett Hermione, miközben Ron kibogozta a hosszú, hússzínű madzagot és elkezdte beirányítani az ajtó alatt. – Remélem nincs páncélozó bűbáj az ajtón.

– Nincs – mondta Ron vidáman. – Hallgassátok!

Összedugták a fejüket és erősen hallgatták a madzag kint maradt végét, amin keresztül Malfoy hangját tisztán és élesen lehetett hallani, mintha csak egy rádiót kapcsoltak volna be.

– … tudja, hogyan kell megjavítani?

– Lehetséges – mondta Borgin azzal a hangsúllyal, amiből kiderült, hogy vonakodott elkötelezni magát. – Előbb, látnom kell. Miért nem hozza ide a boltba?

– Nem lehet – válaszolta Malfoy. – Titokban kell tartani. Nekem csak az kell, hogy mondja el, hogyan csináljam.

Harry látta, hogy Borgin idegesen megnyalja a száját.

– Nos, anélkül, hogy látnám, azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon nehéz lesz. Talán lehetetlen. Nem tudok garantálni semmit sem.

– Nem? – mondta Malfoy és Harry a hanghordozásából tudta, hogy vigyorog. – Talán ez magabiztosabbá teszi.

Közelebb ment Borginhoz és így a szekrény teljes egészében eltakarta. Harry, Ron és Hermione arrébb húzódtak, hogy újra a szemük elé kerüljön, de az egyetlen, amit láthattak az Borgin riadt képe volt.

– Ha elmondja bárkinek – fenyegetőzött Malfoy –megtoroljuk. Ismeri Szürkehátú Fenrirt? Családi jó barát. Ő fog beugrani időről-időre, hogy megbizonyosodjon róla, hogy teljes figyelmét ennek a problémának szenteli-e.

– Semmi szükség…

– Ezt majd én döntöm el – mondta Malfoy. – Most jobb lesz, ha megyek. És ne felejtse el a másikat biztonságba helyezni. Még szükségem lesz rá.

– Talán akkor szeretné most elvinni?

– Nem, természetesen nem, buta kis ember. Hogy néznék ki ezt cipelve az utcán? Csak ne adja el!

– Nem, természetesen nem… uram.

Borgin ugyanolyan mélyen hajolt meg, mint amikor Harry látta meghajolni Lucius Malfoy előtt.

– Egy szót sem senkinek Borgin és ebbe beletartozik az anyám is. Megértette?

– Természetesen, természetesen – dörmögte Borgin és újra meghajolt.

A következő pillanatban hangosan megszólalt az ajtó feletti csengő és Malfoy nagyon elégedett képpel kilépett az utcára. Olyan közel haladt el mellettük, hogy érezték, amint a köpeny újra nekicsapódik a térdüknek. A boltban Borgin még mindig dermedten állt, a kenetteljes mosoly eltűnt az arcáról. Nagyon nyugtalannak tűnt.

– Mi volt ez egyáltalán? – suttogta Ron összetekerve a Telefület.

– Nem tudom – mondta elgondolkodva Harry. – Meg akar javíttatni valamit… és félretetetett valamit itt… Nem láttátok mire mutatott, amikor azt mondta, hogy 'a másikat'?

– Nem, a szekrény eltakarta…

– Ti ketten maradjatok itt – suttogta Hermione.

– Mit akarsz…?

De Hermione már ki is bújt a köpeny alól. Megigazította a haját a kirakatüvegben és bemasírozott az üzletbe, mire az ajtócsengő megint zajongani kezdett. Ron gyorsan visszaküldte a Telefület az ajtó alatt az üzletbe és a madzag egyik végét Harrynek nyújtotta.

– Jó napot! Borzalmas délelőtt, ugye? – mondta Hermione élénken Borginnak, aki nem válaszolt, de újra felöltötte gyanakvó ábrázatát. Vidáman zümmögve, Hermione átsétált a kiállított tárgyak összevisszaságán.

– Ez a nyaklánc eladó? – kérdezte, megállva egy üvegszekrény előtt.

– Ha van másfélezer galleonod – mondta Mr. Borgin hűvösen.

– Hm, nem, nincs olyan sok pénzem – válaszolta Hermione tovább járkálva. – És… ez az édes… ő… koponya?

– Tizenhat galleon.

– Szóval akkor eladó? Nincs senkinek… félretéve?

Mr. Borgin sanda pillantást vetett rá. Harrynek az volt a megérzése, hogy Mr. Borgin pontosan tudja, mit akar Hermione. Nyilvánvalóan Hermione is úgy érezte, hogy lebukott, mert sutba dobta óvatosságát.

– Az az igazság, hogy az a… ő…  fiú, aki az előbb itt járt, Draco Malfoy, nos, ő egy jóbarátom és neki szeretnék szülinapi ajándékot venni, de ha már eltetetett valamit, akkor nem szeretném neki ugyanazt megvenni…

Harry véleménye szerint ez elég gyatra történet volt, és nyilvánvalóan Mr. Borgin is így gondolta.

– Kifelé – kiáltotta élesen. – Kifelé!

Hermionét nem kellett többször kérni, kisietett az ajtón, Mr. Borginnal a nyomában. Amint az ajtócsengő újra megszólalt, Mr. Borgin becsapta az ajtót Hermione mögött és kirakta a zárva táblát.

– Hát, igen – mondta Ron, miközben visszahúzta Hermionéra a köpenyt. – Egy próbát megért, de egy kicsit túl átlátszó volt.

– Nos, akkor legközelebb majd megmutathatod, hogyan is kell ezt csinálni Titokzatosságok Mestere! – csattant fel Hermione.

Ron és Hermione egészen a Weasley Varázsvicc Vállalatig civakodott, ahol abba kellett hagyniuk, hogy lelepleződés nélkül elkerülhessék az aggódó tekintetű Mrs. Weasleyt és Hagridot, akik már nyilvánvalóan felfedezték az eltűnésüket. A boltban Harry gyorsan lerántotta a Láthatatlanná tevő köpenyt, begyömöszölte a hátizsákjába és csatlakozott Ronhoz és Hermionéhoz, akik éppen azt bizonygatták, válaszul Mrs. Weasley vádaskodására, hogy egész végig a hátsó teremben voltak és biztosan csak nem keresték őket elég alaposan.