A tény ellenére, hogy minden fenn maradt idejét, azzal töltötte, hogy reménytelenül várta, hogy Dumbledore csakugyan eljön érte, Harry úgy érezte, hogy teljesen alkalmatlan az időpont hogy együtt induljanak el a Privet Drive-on. Ezelőtt soha nem beszélt az igazgatóval a Roxforton kívül; mindig ott volt az íróasztal közöttük. Az utolsó találkozásuk tolakodó is volt, és elég élénk volt Harry szégyenérzete, sokat kiabált, és nem utolsó sorban összetörte Dumbledore értékes holmiit.

Dombledore, mégis teljesen nyugodtnak tűnt.

-Tartsd a pálcádat készenlétben, Harry!- mondta.

-De én úgy tudtam, hogy nem szabad az iskolán kívül varázsolnom, uram?

-Ha lenne támadás,- mondta Dumbeldore- adok neked igazolást, hogy használhatsz bármilyen bűbájt vagy átkot. Habár, nem hiszem, hogy aggódnod kéne bármilyen támadás miatt az este folyamán

- Miért nem, uram?

-Velem vagy –mondta egyszerűen az igazgató- Elég lesz ennyi, Harry.

Hirtelen megállt a Privet Drive végén.

-Persze neked nem szabad hoppanálnod, amíg le nem tetted a vizsgát- mondta.

-Nem- mondta Harry- Úgy tudtam, ahhoz 17 évesnek kell lenni.

-Igen-mondta Dumbledore- Meg kell fognod szorosan a kezemet. A balt, ha nem bánod- biztos észrevetted, hogy a pálcás kezem kicsit sérült.

Harry megnézte Dumbledore alkarját.

-Nagyon jó, menjünk!

Harry úgy érezte, hogy Dumbledore keze elcsavarodik, és erősebben szorította a kezét; a következő dolog, amire emlékezett, hogy minden fekete lett; teljesen össze volt nyomva; nem tudott levegőt venni, mintha drót vette volna körül a mellkasát; a szeme vissza volt kényszerítve a fejébe; a dobhártyája pedig egyre jobban be volt nyomva a koponyájába, és akkor-

Harry vett egy nagy lélegzetet, és kinyitotta őrjöngő szemét. Úgy érezte, hogy be van szorulva egy szűk gumicsőbe. Pár másodperc után rájött, hogy a Privet Drive eltűnt. Ő és Dumbledore egy hirtelen feltűnt, elhagyatott faluban voltak., a központban néhány háborús emlékmű állt. Harry kezdett mindent érteni, és rájött, hogy életében először hoppanált.

- Jól vagy?- kérdezte aggodalmasan- Csoda, hogy sikerült.

- Jól vagyok- mondta Harry, és megdörzsölte a fülét- De szerintem jobb lett volna, ha seprűvel jövünk…

Dumbledore mosolygott, majd mutatta az utat. Gyorsan elindult egy üres fogadó és néhány ház mellett. A közeli toronyóra majdnem éjfélt mutatott.

- Mond csak, Harry, a sebhelyed… fájt mostanában?

Harry megdörzsölte a villám alakú sebhelyet.

- Nem- mondta- ezért meg is lepődtem. Azt hittem, hogy állandóan égni fog, hogy Voldemort visszakapta az erejét.

Egy pillantást vetett Dumbledorra, és látta, hogy az igazgató elégedett.

- Egyébként gondoltam. Úgy látszik, hogy most nem fogja alkalmazni az okklumeciát.

- Hát, nem panaszkodok – mondta Harry, akinek nem hiányoztak a nyugtalanító álmok, és hogy belelátott Voldemort gondolataiba.

Befordultak egy sarkon, egy telefonfülke és egy buszmegálló mellett.

- Professzor?

- Harry?

- Ööö… pontosan hol vagyunk?

- Ez Harry, egy varázsfalu , Budleigh Babberton.

- És mit csinálunk itt?

- Oh, persze igen, nem mondtam el neked – mondta Dumbledore – Hát, sokszor mondtam, hogy kihagy az időérzékem mostanában, de itt vagyunk. Azért vagyunk itt, hogy meggyőzzük egy régi kollégámat, hogy térjen vissza a Roxfortba.

- És én hogy tudnék segíteni, uram?

- Oh, szerintem meg fogjuk találni a módját. – mondta határozottan Dumbledore – Balra, Harry.

Tovább haladtak a házak mellett. Minden ablak sötétbe burkolódzott és különösen hideg volt. Harrynek egyből a dementorok jutottak eszébe, de megnyugtatta az a tudat, hogy ott lapult a zsebében a pálcája.

- Professzor, miért nem közvetlenül a kollégája házához hoppnáltunk?

- Mert az nagy udvariatlanság lenne, ha berúgnánk az ajtót – mondta Dumbledore – Általában megszoktunk hívni a varázsló társainkat. A legtöbb varázslók által lakott ház védve van az illetéktelen hoppanálóktól, A roxfort a példa ..–

- .. nem lehet akárhol hoppanálni az épületen belül és a területén. Hermione Granger mondta.

- És nagyon jól mondta. Újra balra fordulunk.

A toronyóra elütötte az éjfélt mögöttük. Harry kíváncsi volt, hogy Dumbledore miért nem hívta fel hamarabb öreg kollégáját, de most, hogy a beszélgetés komolyabbra fordult, még több sürgős kérdést tett fel:

- Uram, a Reggeli Prófétában olvastam, hogy Caramelt elbocsátották…

- Igen.. Lecserélték, biztosan láttad, Rufus Scimgeourra, aki régen az Auror Parancsanokság vezetője volt.

- Ő… Ön szerint ő jobb lesz?- kérdezte Harry.

- Ez egy érdekes kérdés. Biztosan rátermett a feladatra. Sokkal meghatározóbb, energikusabb személyiség, mint Cornelius.

- Igen, de én arra gondoltam…

- Tudom, hogy mire gondoltál. Rufus a tettek embere, és sokat harcolt sötét varázslókkal, Voldemort Nagyúr se becsüli alá a képességeit.

Harry várt, de Dumbledore nem mondott többet a nézeteltéréséről egy riporterrel, ezért nem volt képe folytatni a dolgot, témát váltott:

- És uram.. láttam vmit Madame Bones-ról.

- Igen, szörnyű veszteség. Nagyszerű varázsló volt. Bárcsak itt lehetne.

Harry már kíváncsi volt, mi történt az igazgató kezével.

- Professor, mi történt a …..?

- Nincs időm, hogy most elmagyarázzam. Ez egy izgalmas történet, remélem valósághűen tudom majd elmondani.

Dumbledore Harryre mosolygott.

- Professzor, kaptam egy röplapot a Mágiaügyi Minisztériumtól, hogy biztonsági lépéseket kellene tenni a Halálfalók ellen……

- Igen – mondta Dumbledore még mindig mosolyogva – Hasznosnak találod?

- Nem igazán.

- Nem, szerintem sem. Ugyanis nem kérdezted meg, például, mi a kedvenc lekvárom, nem bizonyosodtál meg róla, hogy valóban én vagyok Albus Dumbledore és nem egy csaló.

- Nem… - kezdte Harry, nem volt benne biztos, hogy válaszolnia kellene.

- A jövőben ajánlom, Harry, bár ez egy bizalmatlan tett… persze, ha én igazi halálfaló lennék, utána néztem volna a kedvenc lekváromnak, mielőtt eljátszom magam.

- Öö. rendben. – mondta Harry – A röplapon írtak valamit az Inferni- ről. Mik is ők pontosan? A lapon nem volt teljesen tiszta.

- Ők hullák – mondta nyugodtan Dumbledore – Halott testek, amiket sötét varázslatokkal bűvöltek meg. Nem nagyon látták őket mióta Voldemort elvesztette az erejét. Persze elég embert megöl, ahhoz, hogy készítsen belőlük egy hadsereget.

Megérkeztünk…

Egy kicsi, takaros kőépülethez érkeztek, ami egy kertben állt. Amikor Dumbledore elérte a főbejáratot, hirtelen megállt, és Harry odalépett mellé.

- Merlin szent szakállár (ó te jó ég)

Harry követte tekintetével a jól gondozott kerti ösvényt, és érezte, hogy belsője egyre lejjebb süllyed. A bejárati ajtó kifordult a sarkából. Dumbledore felpillantott és körülnézett. Minden kihaltnak tűnt.

- Vedd elő a pálcádat és kövess, Harry – mondta csendesen.

Kinyitotta a kaput, majd fürgén, de halkan elindult az ösvényen, Harryvel a sarkában, és óvatosan belökte az ajtót, a pálca a kezében volt.

- Lumos

Dumbledore pálcájának a hegyén kis lángocska gyúlt, megvilágítva az előszobát. Balra egy másik ajtó nyitva állt. Világító pálcával a kezében besétált a nappaliba Harryvel a jobbján.

Ami a szeme elé tárult, az a totális pusztítás színtere volt. Egy régi óra darabokra törve hevert a lábuknál, az eleje megrepedt, az ingája kicsivel arrébb feküdt. A zongora az oldalán feküdt, darabjai szanaszét hevertek a padlón. A flitterrel díszített csillár roncsokban hevert a földön. A díszpárnák kiszakadva hevertek, és a vágásokból tollak repkedtek mindenfelé; üvegszilánkok és por borított mindent. Dumbledore egyre magasabbra tartotta pálcáját, ebben a megvilágításban láthatták a falat, ahol valamilyen sötétpiros és ragadós anyag befröcskölte a tapétát.

- Nem valami barátságos, igaz? – kérdezte az igazgató – Valami szörnyű dolog történt itt.

Dumbledore óvatosan a szoba közepére ment, alaposan megvizsgálta a roncsot a lábánál. Harry követte, körbenézett, félve attól, hogy mit láthat majd a zongora roncsai vagy a kanapé mögött, de nem volt semmi jele bármilyen testnek.

- Talán harcoltak és….. és elvonszolták őt, professzor? – jegyezte meg Harry, próbálta nem elképzelni, mennyire sebesült meg az az ember, aki azokat a szörnyű nyomokat hagyta a fal közepén.

- Nem hinném. – mondta csendesen, majd megbámult egy felborult karosszéket.

- Azt gondolja, hogy ő…

- Még itt van? Igen.

És figyelmeztetés nélkül beledöfött a pálcájával a felborult karosszék ülésébe,

ami felordított : ’Aúúú!’

- Jó estét, Horace! – mondta Dumbledore és újra felegyenesedett.

Harry álla leesett. Ahol egy fél másodperccel ezelőtt egy szék volt, most egy guggoló, roppantul kövér, kopasz, öregember volt, aki hasát masszírozva, sértődötten, könnyező szemekkel nézett Dumbledorra.

- Nem volt rá szükség, hogy ilyen erősen megbökj a pálcáddal! – mondta mogorván, lábaiba kapaszkodva. – Fájt!

A fény megvilágította a férfi csillogó szemeit, hatalmas ezüst szakállát, és a kifényezett gombokat a barna bőrdzsekin, amit egy lila selyem pizsama fölött viselt. A feje búbja éppen hogy elérte Dumbledore állát.

- Miből jöttél rá? – morogta támolyogva a lábán, még mindig a hasát dörzsölve. Látszott, hogy rendkívül pofátlan azzal az emberrel, aki felfedezte, hogy karosszéknek színlelte magát.

- Kedves Horce, ha a halálfalók tényleg eljöttek volna érted, akkor a Sötét Jegy ott lebegne a házad fölött.

A varázsló a homlokára csapott kövérkés kezével.

- A Sötét Jegy, - motyogta – Tudtam, hogy valamit… áh, mindegy. Nem lett volna mindenre időm, már az utolsó simításokat végeztem a kárpitozással, amikor beléptetek a szobába.

Nagy lélegzetet vett, mitől a szakálla is meglebbent.

- Kívánja igénybe venni a segítségeimet a takarításban? – kérdezte Dumbledore udvariasan.

- Kérem. – válaszolta a másik.

Megálltak egymásnak háttal, a magas, vékony és az alacsony varázsló, és ugyanazzal a mozdulattal meglendítették pálcájukat.

A bútorok visszarepültek eredeti helyükre; a dísztárgyak felkerültek a polcokra, a párnákba visszakerültek a tollak; a szétszakadt könyvek maguktól rendbejöttek, mikor visszakerültek a helyükre; az olajlámpa visszakerült az asztal szélére és meggyulladt; a sok ezüst képtartó darabjai újra összeálltak, és s helyükre szálltak, és régi fényükben csillogtak a padon; a lyukak begyógyultak mindenhol, a fal pedig tisztára mosta magát.

- Egyébként, milyen vér volt ez? – kérdezte Dumbledore a takarítás közben.

- A falon? Sárkány. – kiabálta a varázsló, akit Horacenak hívnak, fültépő csilingelés mellett, mert a csillár éppen visszacsavarta magát a mennyezetre.

Még egy utolsó erős pengetés a zongorából, majd mindenütt csend lett.

- Igen, sárkány. – ismételte csevegve a varázsló – Az utolsó üvegem volt, és az ára most nagyon magas.

Megfogott egy kicsi kristályüveget, ami a kredenc tetején volt, és a fényre vitte, majd megvizsgálta a sűrű folyadékot.

- Hmm. Egy kicsit poros.

Visszaállította az üveget a polcra, és sóhajtott. A tekintete Harryte tévedt.

- Oho! – mondta, és nagy, kerek szemeivel Harry homlokát nézte. – Oho!

- Ő – Dumbledor előre lépett, hogy bemutassa a fiút – Harry Potter. Harry, ő Horace Slughorn régi barátom és kollégám.

Slughorn szembe fordult Dumbledorral, arckifejezése kemény volt.

- Tehát azt hiszed, hogy most meggyőzhetsz, ugye? Hát a válaszom nem, Albus.

Arcán látszott, hogy ellen fog állni a csábításnak.

- Javaslom, hogy legalább igyunk együtt valamit. – a régi idők emlékére.

Slughorn hezitált

- Rendben, egy ital. – mondta barátságtalanul.

Dumbledore Harryre mosolygott, és egyenesen a felé a szék felé irányította, amivé Slughorn nemrég változott, melynek jobbján égett a frissen gyújtott tűz és az izzón csillogó olajlámpa. Leült, de közben az az érzése támadt, hogy Dumbledore azt akarja, hogy egy jól látható helyen legyen.

- Hmpf – mondta – Itt van. – Adott egy italt Dumbledorenak, aki kérés nélkül leült, és odalökte a tálcát Harrynek, majd a megjavított kanapé párnái közé süllyedt, és elégedetten pihent. A lába, annyira rövid volt, hogy nem érte el a padlót.

- És hogy vagy mindig, Horace? – kérdezte Dumbledore.

- Nem valami jól. Gyenge a tüdőm, zihálok, reumás is vagyok. Nem tudok úgy mozogni, mint régen. Hát, ez várható volt, öregkor, fáradtság.

- Pedig most gyorsan kellett mozognod, hiszen elő kellett készítened egy ilyen üdvözlést, nagyon rövid idő alatt.

- Nem kaptál figyelmeztetést 3 perccel előbb?

Félig ingerülten, félig büszkén jött a válasz Slughorntól:

- Kettő. Nem hallottam a figyelmeztető bűbájomat, mikor jelzett, éppen fürödtem. Mindazonáltal – tette hozzá szigorúan – tény, hogy én már öreg vagyok, Albus. Egy fáradt öregember, aki megérdemelt nyugodt életét és anyagi jólétét élvezi.

Harry körülnézett a szobában. Bár zsúfolt volt és rendetlen, mégsem lehetett kényelmetlennek mondani; lábtartós karosszékek, [a polcokon sorakozó] könyvek és üvegek, több doboz csokoládé és kerekded díszpárnák [tették otthonossá]. Ha Harry nem tudta volna, hogy ki lakik itt, azt gondolta volna, hogy egy gazdag, bogaras hölgy.

- Nem vagy még olyan öreg, mint én, Horace – mondta Dumbledore.

- Lehet, hogy neked is a nyugdíjazásról kellene gondolkoznod – mondta őszintén Slughorn. Színtelen, eres szemei meglátták Dumbledore sérült kezét. – Úgy látom, nálad sem minden ugyan olyan, mint régen volt.

- Nagyon jól látod. – mondta higgadtan Dumbledore, felhúzta a kabátujját, és felfedte az égett ujjait; a látvány kellemetlenül megbizsergette a jelenlévőket. – Kétségtelenül lassabb vagyok, mint voltam. De a másik kezemen…

Megvonta a vállát, és széttárta a tenyerét, az öreg kéz mindent elárult, és Harry felfedezett egy gyűrűt a sértetlen kezén, amit még ezelőtt soha nem látott rajta; nagy volt, aranyból készült, és volt benne egy nagy nehéz, fekete kő, ami a közepén meg volt repedve. Slughorn szeme egy percig a gyűrűn nyugodott, és mintha Harry látott volna egy futólagos rosszalló ráncot a homlokán.

- Ááá, szóval ez volt a nagy elővigyázatosság a betolakodók ellen, Horace… Kinek volt előnye, a halálfalóknak vagy nekem? – kérdezte Dumbledore.

- Mit akarnának a halálfalók egy ilyen szegény, lerobbanttal öregtől, mint én?

- El tudom képzelni, hogy a tekintélyes tehetségedet kínzásra és gyilkolásra akarják használni. Tényleg nem jöttek még toborozni?

Slughorn egy pillanatra baljóslatúan nézett Dumbledorra, és aztán morogva közölte:

- Esélyt se adok nekik. Egy éve folyamatosan költözködök. Soha nem maradok egy helyen egy hétnél tovább. Mugli házról mugli házra megyek – ennek a háznak a tulajdonosai éppen a Kanári-szigeteken nyaralnak – ez nagyon kellemes, sajnálom, hogy el kell mennem. Ez nagyon könnyű, ha egyszer tudod hogyan, módosítsd az emlékezetüket, hogy ez csak egy rablás, és megbizonyosodok róla, hogy a szomszédok ne vegyék észre a zongorát.

- Okos. De úgy hangzik, hogy nagyon nehéz élet ez egy öregnek, aki a nyugodt életet keresi. Most, ha visszatérnél a Roxfortba…

- Hogyha azért jöttél, hogy elmond nekem mennyivel jobb lenne nekem abban a dögvészes iskolában, akkor csak az idődet pazarlod, Albus. Inkább elbújok, mert néhány rémhír eljutott hozzám is ,mióta Dolores Umbridge elhagyta az iskolát. Ha ez az oka, annak hogy így bánsz a tanárokkal a napokban….

- Umbridge professzor beleütközött a kentaur csordánkba. Szerintem te, Horace, okosabb lennél annál, hogy bemenj az erdőbe és egy csorda dühös kentaurt mocskos félvérnek titulálj.

- Ezt csinálta? Ostoba nő. Soha sem kedveltem.

Harry kuncogott, mindkét varázsló ránézett.

- Bocsánat – mondta Harry gyorsan – Az az igazság, hogy én sem kedveltem őt.

Dumbledore egyszer csak felállt.

- Elmész? – kérdezte rögtön Slughorn, reménykedve.

- Nem, csak kíváncsi vagyok, vajon használhatnám e a fürdőszobát.

- Oh – mondta csalódottan Slughorn – Második ajtó, lefelé a folyósón.

Dumbledore nagyléptekkel elhagyta a szobát. Miután az ajtó becsukódott mögötte, csend lett. Pár perccel később a Slughorn a lábaihoz kapott, de nagyon bizonytalan volt, amit csinált. Lopva Harryre pillantott, odament a tűzhöz és elkezdte melegíteni a hátát.

- Nem tudom miért hozott magával – mondta váratlanul.

Harry csak nézte Slughornt. Slughorn könnyes szemei Harry sebhelyére vándoroltak.

- Nagyon hasonlítasz édesapádra.

- Igen, sokan mondták.

- Kivéve a szemed. Az az..

- Anyámé, igen – ezt is sokat hallotta már, ezért egy kicsit fárasztónak találta.

- Hmpf. Hát igen, nem kellene kedvenceimnek lennie, mint tanárnak, de ő volt az egyik. Az anyád – tette hozzá Slughorn – Lily Evans. Az egyik legjobb tanítványom volt.

Jókedvű, elragadó lány. Mindig mondtam neki, hogy az én Házamban lenne a helye.

- Melyik volt a maga háza?

- A Mardekár feje voltam. Oh, nem – közelebb ment és megvizsgálta Harry vonásaait. –De, Griffendéles vagy, mint ő volt, ugye? Igen, általában a családtagok egy házba járnak, de nem mindig, halottál már Sirius Blackről? Biztosan hallottad – kaptam egy papírt – hogy meghalt pár héttel ezelőtt.

Olyan volt, mintha egy láthatatlan kéz megfogta volna Harry zsigereit és megszorította, volna.

- Hát valahogyan, ő nagy haverja volt az apádnak az iskolában. Az egész Black család a az én házamba került, ő viszont a Griffendélbe. Szégyen és gyalázat, tehetséges fiú volt. Az öccse Regulus, hozzám jött, de én ugyanúgy kezeltem.

A hangja egy lelkes gyűjtőére hasonlított, aki többet ígért egy tárgyért az aukción.

Elmerült az emlékeiben, mereven nézte falat, és megfordult, hogy a másik oldalát is melegítse.

- Az anyád mugli származású volt. Nem akartam elhinni, amikor megtudtam. Aranyvérűnek kellett volna lennie, nagyon ügyes volt.

- Az egyik legjobb barátom mugli származású. És ő a legjobb az évfolyamunkon.

- Vicces dolgok történnek néha, ugye?

- Nem igazán – mondta hűvösen Harry.

Slughorn meglepetten nézett Harryre.

- Azt hiszed, hogy én elfogult vagyok. Nem, nem, nem. Nem csak azt mondtam, hogy az anyád volta a kedvenc diákom. Ott volt Dirj Cresswell, aki egy évvel alatta járt. Most ő a Mágus-Kobold Kapcsolatok Hivatalának a vezetője, egy másik mugli származású, egy nagyon tehetséges diák. És mindig ad valamilyen jó információt a Gringitts-ban folyó dolgokról.

Felpattant, önelégülten mosolygott, és rámutatott sok csillogó keretes képre a polcon.

- Az összes volt diákom aláírt képe. Ott van Barnabas Cuffe, a Reggeli Próféta szerkesztője, mindig érdekli, mivel töltöm a napjaimat. És Ambrosius Flume a Mézesfalásból. Ott hátul pedig – csak akkor látod, ha nyújtózkodsz – Gwenog Jones, persze ő a kaptánya a Holyhead Harpies-nak, az emberek mindig meglepődnek, ha hallják, hogy ingyen jegyem van, amikor csak meg akarom nézni őket..

Ez a gondolat úgy látszott roppant felvidította őt.

- És ezek az emberek, hogy tudják felkeresni önt, hogy, ajándékot küldjenek?- kérdezte Harry, aki kíváncsi volt, hogy a halálfalók miért nem találták meg Slughornt, ha az ajándékokat el tudják neki küldeni.

A mosoly olyan gyorsan tűnt el Slughorn arcáról, mint ahogy a vér a falról.

- Természetesen sehogy. Nem érintkezek senkivel már egy éve.

Harry úgy érezte, hogy ezek a szavak áramütésként érték Slughornt, zavartnak tűnt egy pillanatra. Aztán vállat vont.

- Még a Bölcs varázslók is egy bizonyos ideig leszegett fővel járnak. Minden nagyon igaz Dumbloder beszédében, de hallottam, egy hírt most éppen a Roxfortról, hogy kijelenti a hűségét a Főnix Rendjéhez. És, amíg én biztos vagyok, hogy ők bámulatosak, bátrak és a többi, személyesen nem tévedek a halálozási arányról….

- Nem kell összekeverni a Rendet a Roxfortban való tanítssal. – mondta Harry, aki nem tudta kiiktatni a gúnyt a hangjából: nehéz volt tolerálni Slughorn kényességét, amikor emlékezett Siriusra, aki egy barlangban élt patkányokkal. – A legtöbb tanár nincs benne, és egyikük sem ölt, talán Mógust kivéve, de ő megkapta, amit érdemelt.

Harry meg volt győződve róla, hogy Slughorn is azok közé a varázslók közé tartozik, akik nem bírják hallani, ha valaki fennhangon kimondja Voldemort nevét, és nem is csalódott: Slughorn megborzongott és tiltakozóan rikácsolt, amit Harry szándékosan figyelmen kívül hagyott.

- Úgy vélem az alkalmazottak sokkal nagyobb biztonságban vannak, azóta, hogy Dumledore az igazgató; azt mondják róla, hogy ő az egyetlen ember, akitől Voldemort fél, ugye? Folytatta Harry.

Slughorn egy-két percig a semmibe bámult: úgylátszott, hogy átgondolja Harry szavait.

- Hát igen, ez igaz, hogy Tudodki sohasem kereste az összetűzést Dumbledorral – morogta fintorogva – És javaslom, hogy meg kellene vitatni, hogy én nem fogok csatlakozni Halálfalókhoz, és Akit Nem Nevezünk Nevén, aligha tart engem a barátjának …, de ez egy másik történet. Talán biztonságból kicsit közelebb kellene férkőznöm Albushoz… Én nem tudom színleni, hogy Amleia Bones halála nem rázott meg… Ha ő, az egész Minisztériumi érintkezéssel és védelemmel…

Dumbledore visszatért a szobába, és Slughorn úgy ugrott föl, mintha elfejtette volna, hogy Dumbledore a házban van.

- Á, hát itt vagy Albus – mondta – Sokáig távol voltál. Gyomorrontásod van?

- Nem csupán egy mugli újságot olvastam. Szeretem a kötésmintákat. Hát Harry, azt hiszem itt az ideje menni.

Harry szófogadóan felugrott. Slughorn zavarba jött.

- Mentek?

- Igen, minden bizonnyal. Szerintem reménytelen eset vagy.

- Reménytelen?

Slughorn felkavartnak látszott. Kövér ujjaival malmozni kezdett, és idegesen nézte, hogy Dumbledore felveszi az utazóköpenyét, és Harry felhúzza a dzsekijét.

- Hát nagyon sajnálom Slughorn, hogy nem akarod a munkát – mondta Dumbledore, és intésre emelte a sértetlen kezét. – A Roxfort örömmel látott volna téged. Jelentősen növekedett a biztonságunk dacára akkor jössz amikor csak szertnél.

- Igen… Hát… Nagyon kedves… mint, ahogy mondtam…

- Viszlát Slughorn!

- Viszlát! – mondta Harry.

Már a főbejáratnál voltak, amikor kiáltást halottak mögöttük.

- Rendben, rendben, megteszem.

Dumbledore visszafordult, Slughorn ott állt a nappali ajtajában.

- Újra visszajössz tanítani?

- Igen, igen. – mondta Slughorn türelmetlenül. – Lehet, hogy megőrültem, de igen..

- Csodálatos! – mondta Dumbledore sugárzóan – Akkor látjuk egymást szeptemberben, Horace.

- Igen, merem állítani. – dörmögte Slughorn.

És amikor elindultak a kerti ösvényen, Slughorn kiáltása utolérte őket:

- Fizetésemelést kérek majd, Dumbledore!

Dumbledore csak kuncogott magában. A kerti kapu hirtelen becsapódott utánuk, és visszaindultak a dombon keresztül a sötét, örvénylő ködbe.

- Nagyon jól csináltad, Harry.

- De hiszen nem tettem semmit. – mondta Harry meglepetten

- Oh, igen. De megmutattad Horacenak, hogy mennyit nyerne, ha visszatérne a Roxfortba. Kedveled őt?

- Ööö…

Harry nem volt benne biztos, hogy kedveli e Slughornt. Szerinte kedves a maga módján, de ugyanakkor beképzeltnek tűnt, és akármit mondott, az ellentétes volt, és túlságosan meg volt lepve, hogy a mugli származású gyerekek is tudnak jól varázsolni.

- Horace, - kezdte Dumbledore, megkönnyítve felelősségét, bármit is mondjon erről – szereti a kényelmet. Szereti a híres társaságokat, a sikereseket és az erőseket. Élvezi, ha hatással van rájuk. Sose akarta elfoglalni a maga trónját; jobban szeretett a háttérben lenni. Gondosan kiválogatta a kedvenceket a Roxfortban, néha az ambíciójuk, néha az eszük, néha a varázslatuk, néha a tehetségük miatt. Horace kialakított egy klubbot a kedvenceiből magával az élen, bemutatta egymásnak őket, hasznos érintkezést épített ki a tagok között, és viszonzásul mindig learatott valamiféle hasznot, vajon a kedvenceiből álló csoportja fenyőtobozzá kristályosodik vagy a fiatalabb tagoknak a koboldokkal foglalkozó irodát ajánlja. Közlöm veled, lehet, hogy szemben fogsz állni Horaceval – mostantól Slughorn professzor – de biztos, hogy benne leszel a csapatába. Kétségtelenül meg fog próbálni beszervezni téged, Harry. Te egy kincs lennél az ő gyűjteményében: a Fiú, aki túlélte… ezekben a napokban A kiválasztottnak hív.

Ezek a szavak eszébe juttatak pár szót, amit néhány héttel ezelőtt hallott, szavakat, amik nagyon rosszat jelentettek neki: nem élhet az egyik, míg él a másik…

Dumbledore megállt, ugyanott, ahol elhaladtak a templomnál korábban.

- Ez lesz, Harry. Ha megfognád a kezem.

Harry fel volt készülve a hoppanálásra, de még mindig kellemtlennek találta. Amikor a nyomás eltűnt, és újra tudott lélegezni, ott állt egy vidéki ösvényen Dumbledore mellett, előre nézzett, és meglátta azt a helyet, amit a világon második legjobban szeretett, egy hajlott árnyékú házat, az Odút. A látvány felvidította a lelkét. Ron itt volt… és Mrs. Weasley, aki a világon a legjobban tudott főzni.

- Ha nem bánod, Harry, - mondta Dumbledore, és keresztül ment a kapun – Szeretnék veled pár szót váltani, mielőtt elválunk. Négy szem közt. Talán itt?

Dumbledore rámutatott a megrongálódott melléképületre, ahol a Wealey-k szokták tárolni a seprűiket. Kicsit tanácstalanul követte Harry Dumbledoret a nyikorgó ajtón keresztül, kisebb helyre, mint egy szekrény. Dumbledore fényt varázsolt a pálcájával, ami úgy izzott, mint egy zseblámpa, és rámosolygott Harryre.

- Remélem megbocsátasz nekem, hogy felemlegetem ezt, Harry, de nagyon örülök, és kicsit büszke vagyok, milyen jól megbirkózol mindennel, ami a Minisztériumban történt.

Szerintem Sirius is büszke lenne rád.

Harry nyelt egyet; Nem hitte, hogy kibírja a beszélgetést Siriusról, eléggé lehangolta, mikor Vernon bácsi megkérdezte, hogy a „ Keresztapád meghalt?” , és mégrosszabb volt hallani Sirius nevét Slughorntól.

- kegyetlen volt. – mondta lágyan az igazgató – hogy te és Sirius, ilyen kevés időt töltöttetek együtt. Embertelen vég volt egy kapcsolatnak, ami lehetett volna hosszú és boldog.