- Te… Nem itt kellett volna leszállni? – kérdezte Andy. Manó visszaszámolta a megállókat, majd elfintorodott.

- Őőő… nos, de igen. – vallotta be. Andy felsóhajtott, majd intett, mire minden megállt körülöttük.

- Ügyes. És most hogy szállunk le?! – nézett körül a mozdulatlan vonaton Manó.

- Jajj, te! Hát mire való az ablak? – mondta Andy. Most Manó sóhajtott, majd kidobta az ablakon a két bőröndöt.

- Csak utánad. – mutatott a nyitott ablakra. Andy megvonta a vállát, átvetette a lábát az ablakpárkányon.

- Lent találkozunk, nyuszikám. – egy lendülettel kiugrott az ablakon.

- Nem vagyok nyuszi. Csak hát kicsiké az elsőbbség! – morogta Manó, majd követte barátnőjét.

- Miért nem mentünk simán a Roxfort Expresszel?! Jah, már tudom. Az túl átlagos. Nekünk külön vonaton kell érkezni. – nyafogott Manó, miközben maguk mögött húzták súlyos bőröndjeiket.

- Nyugi már, drága nyavalygós barátném, mert esküszöm, itt hagylak! Különben is, mindjárt ott vagyunk. – szólt rá Andy. Manó csak mérgesen fújtatott. Fél óra múlva már a Roxfort bejárati csarnokában álltak.

- Elkéstünk. – jelentette Manó.

- Én is észrevettem! – morogta Andy.

- Még nem. Menjenek, menjenek. Maguk már tudják, hogy melyik ház az önöké, hát menjenek, üljenek le a Griffendél asztalához! – mögöttük egy fekete hajú boszorkány jelent meg. - McGalagony professzor vagyok, én vagyok a házuk vezető tanára. - Andy és Manó kicsit megszeppenve követte a tanárnőt a nagyterembe.

- Az ott az asztaluk. – mutatta a tanárnő. A két lány leült az asztal utolsó két üres székére. Andy egy rikítóan vörös hajú fiú mellé ült, Manó pedig egy kócos, fekete hajú, szemüveges fiú mellé. Egy göndör hajú lány hajolt feléjük.

- Hello. Hermione Granger vagyok. És ti? – kérdezte kezet rázva a két barátnővel. Andy és Manó egymásra néztek, majd elvigyorodva mutattak egymásra.

- Andy.

- Manó.

- Most melyik, melyik? – kérdezte a vörös hajú. A lányok megismételték a bemutatkozást. A fekete hajú fiú legyintett.

- Én Harry Potter vagyok. Ő pedig Ron Weasley. – mutatott a vörös hajú fiúra. Manó az asztalra könyökölt.

- Éhes vagyok. Mikor kezdik már?! – tekintetét Dombledore-ra emelte, aki épp felemelkedett székéről.

- Csak két szót mondanék a kedves egybe gyűlteknek: Jó étvágyat! – miközben visszaült a székébe, az asztalok megteltek a sok ínycsiklandó finomsággal.

- Végre! – mordult fel Manó. – Odaadnád azt a tálat? Meg azt is… és azt is… ja, és azt is. Oké, köszi.

- Nem eszel te egy kicsit sokat? – nézett rá kétkedően Hermione. Manó bájos mosollyal fordult felé.

- Édesem. Nem félsz, hogy el fúj a szél? Te is ehetnél annyit, mint én… bocs, inkább még se. Még a végén meghíznál. Ugyanis nem hinném, hogy te bármit is sportolnál. Ahhoz túl sápadt vagy, te padlás szellem. Nah, jótvágyat! – Manó figyelmét újra az étel felé fordította.

- Jobb nem piszkálni, ha eszik. – jegyezte meg mellékesen Andy vigyorogva. Felejthetetlen látvány Hermione arca, és ahogy levegő után kapkodva kereste a szavakat. Fél óra múlva Manó hátra dőlt a székében. A többiek is befejezték már az evést. Andy szeme megakadt Harryn, aki egy másik asztalt nézett.

- Hát te meg mit bámulsz ennyire? – kérdezte nem túl tapintatosan. Harry egy pillanatra zavarba jött, majd visszaesett mélabújába.

- Egy lányt. – válaszolta komoran. Manó felhúzta a szemöldökét.

- Nem mondod… Én meg azt hittem, a vizes kancsót bámulod ennyire. – jegyezte meg. Ron is megfordult.

- Á, Chot nézed? – kérdezte. Harry bólintott.

- Cho? Ez meg milyen név? – mordult fel Manó. Hermione mérgesen villogtatta rá a szemét.

- Harry szerelmének a neve, ha éppen tudni akarod. – mordult rá. Manó egy ideig Hermionét nézte, majd tekintete a Choként említett lányra esett. Először csak elmosolyodott, aztán nevetőgörcsöt kapva az asztalra borult. Andy csak simán elfintorodott.

- Fura egy ízlésed van, hallod-e. Eléggé fura ez a lány. Szépnek szép, de ugyannyira beképzeltnek is tűnik.

- Mondd meg neki, Andy! – nyögte ki két nevetés roham közt Manó.

- Ez egy kis kurva. Nem értem én a pasikat. Mit esztek az ilyeneken? – kérdezte Andy. Harry megütközve nézett a lányra.

- Hogy mondhatsz rá ilyet? – kérdezte felháborodottan. – Nem is ismered!

- Kivételesen egyet értek vele. – szólt Hermione. – Azok után, amiket veled művelt.

Manó a könnyeit törölgette. Harry felváltva nézett a három lányra.

- Ti mind megőrültetek?! Természetes, hogy védte a barátnőjét, én is ezt tettem volna! – védte Harry. Most már Ron is kételkedve nézett rá.

- Ugyanazt mondtad volna, mint ő? – kérdezte barátját. Harry elkomorult.

- Nem… hagyjuk ezt, jó? – mordult társaira.